#1922
Vasárnap hajnalvást titokzatos okokból 87-es Passatommal az útról letérvén, egy barátomat idézve: "ellátogattam a napraforgó-fesztiválra". Kocsiból kiesvén (!) jobb csiklómat el, kocsimat össze törém.
Csak azért, hogy B0B0 ne tegyen szemrehányást a hiányzásért.
Ilymódon négy napig nyomhattam a trauma elfekvő fehér ágyait, a bamba, modortalan ápolók tekintetének kereszttüzében (tisztelet a kivételnek).
Hogy ontopik része is legyen a hozzászólásnak:
Előrelátva tanulmányoztam a szobánkban éjjel-nappal szóló Sláger rádió adását, és az alábbi Queen számok hangzottak el: We Are the Champions, A Kind of Magic, I Want To Break Free, Bohemian Rhapsody (plusz Living on My Own, de ez más tészta) . Azok a számok mind jól estek, azok mind épülésemre voltak, talán a Champions alatt feszengtem, hiszen friss kocsitöréssel az ember nem tudja egészen átéléssel énekelni.
Az emberekre (3 szobatárs: 22 éves amputált, 40-50 éves-3 hete mútétre vár), 50-60 éves kijózanodóban) vajmi kevés hatással voltak a dalok, inkább verték a taktust az Eddára. Ez az ő gondjuk.
Egéybiránt Az aranyembert olvastam.
Ma reggel kikerültem, holnap már dolgozhatok is. Gipszelt karral nagyon szar gépelni.
#1922