Teszt eredmények különbözö konfigokon, és tapasztalatok
  • Fam
    #5054
    Nem vagyok bétateszter (szerencsére), a drivert illetően meg a németek már két hónapja cincálják a kicsikét, úgyhogy valamit csak kihoznak belőle, mindenesetre azért a beharangozóhoz képest (9700pro ellenfelének szánták) valamit legalább fel tudtak mutatni, azárt nem olyan rosszak azok az élsimítás és elmosás nélküli eredmények.

    és ami még egy nagyon fontos dolog, hogy ez egy első generációs fejlesztés az XGI részéről, biztos vagyok benne, hogy a mérnökeik gőzerővel dolgoznak a javításán (nem véletlenül írtam oda hogy rev00, ugyan ez már egy forgalomba hozott "hivatalos" példány, de még nem érte el a rev01-et, ha jól emlékszem az ati 9700pro is rev01-gyel jelent meg először, mostpedig a rev03-nál tart)

    szóval szerintem elsőre elfogadható.
    ja és azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy kb 3órát tudtam csak tesztelni a kareszt, és ez csak az én véleményem, kiváncsian várom a szaklapok tesztjeit.