-
somati #7101 170Kg: ha tömegelés alatt sok szemetet ettél, akkor miután elkezded a diétát és áttérsz a tiszta étkezésre, a bőr alól kimegy egy csomó víz ami a nátriumhoz kötődött.
Ezen kívül a lecsökkent szénhidrátszint miatt az izmok glikogénkészlete is csökken, és mivel ehhez víz is kötődik, így innen is megy ki víz. Ha jól tudom itt valami olyasmi az arány, hogy 1 gramm glikogénhez 4 gramm víz kötődik vagy valami ilyesmi, ebben nem vagyok biztos.
Mindenesetre amikor ez a kettő kiürült az első 1-2 hétben, a dillettáns fogyókúrázók erre azt szokták hinni, hogy hű de profik, máris fogytak 5-10 kg-t, pedig ebben még csak minimális mennyiségű a zsír (már ha van egyáltalán benne).
A versenyzők éppen a bőr alatti és az izomban található vízzel manipulálnak közvetlenül a verseny előtt. Hét elején lecsökkentik a ch-t, és elkezdenek magas ismétléses, glikogénürítő edzéseket csinálni, ezzel teljesen lemerülnek a glikogénraktárak, közben vedelik a vizet, mint állat, hogy a vízanyagcsere pörögjön (előzőleg a nátriumbevitelt lecsökkentették). Aztán elkezdik csökkenteni a vizet, a ch-t pedig felviszik, így egy olyan jelenség játszódik le, hogy a bevitt ch betöltődik az izmokba és mivel versenyzőnk nem iszik vizet, a szervezet kénytelen a bőr alatti vizet "áttölteni" az izmokba (ideális esetben), ezzel teltebb lesz az izom, és erezettebb, mert vékonyabb lesz az izom és a bőr közötti réteg.