-
somati #6796 bunny: én teljesen pártatlan vagyok, úgyhogy az itt olvasott szövegeken max mosolyogni tudok, a szellemi színvonal adott. :D
Szóval én csak azért szólnék hozzá, mert azt látom, hogy mindig fikázod azokat a termékeket, amiket az extremefit árul.
Nos edzegetek pár éve, és kipróbáltam már jópár kiegészítőt. Volt bőven ezek között Scitec is, meg olyan is amit az extremefit árul, igaz én nem tőlük veszem, hanem külföldről szoktam rendelni, mert számomra úgy olcsóbb (tehát nem az extremefit beépített embere vagyok). Mindezt azért írom le, mert a Scitec kiegészítőkkel elég sűrűn fordult már elő, hogy kiadtam rá x pénzt, és gyakorlatilag nem ért semmit (Reform, Attack, G-kick, Hemo-No, HMB, stb., a fehérjéjük az egyetlen amit érdemes szedni), ezzel szemben az amerikai általad kamutápkiegeknek kikiáltott cuccok 99%-ban hozzák azt amit ígérnek a reklámok (BSN, ALRI, Muscletech, Anabolic Xtreme, ON, MHP termékek, stb). Persze a reklámszövegek általában nagyon kamuszagúak, de ha ránézek pl. egy BSN termékre, akkor nem kell elolvasnom a szöveget, biztos, hogy az van benne, ami rá van írva a dobozra, és így tudom, hogy mit várhatok tőle. Ha ott van rajta, hogy NO-fokozó, akkor biztos lehetek benne, hogy brutális bedurranásokat fogok tapasztalni. Ha egy kreatinról van szó, akkor 99%, hogy gyorsítani fogja a regenerációt, jobb lesz a bedurranás és jön egy kis tömeg is. Ha látok egy tesztószint fokozót vagy kortizolblokkolót, akkor tudom, hogy az tényleg elvégzi a dolgát. Mindezt csak onnan tudom, hogy vérképet nézettem, és valóban az történt, ami rá van írva a dobozra. A Scitec cuccokkal meg az volt mindig is a baj (legalábbis számomra), hogy örülnöm kellett ha egyáltalán történt vmi, a kiadott pénz mintha az ablakon szórtam volna ki. Veszek egy tribu-x-et 4500-ért és szart se ér (vérkép), már bocs. Lehet, hogy az amcsi cuccok drágábbak, de vajon melyik éri meg jobban? x pénz a semmiért vagy 2-szer x pénz azért amit vársz? Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy szerintem jobb lenne, ha kicsit visszafognád magadat, legalábbis ezen a téren (azt leszarom, hogy patkánybuzizzátok egymást), mert talán az érmének két oldala van. Nem vagy te egy hittérítő, nem fogod megváltani a világot, sőt, a sportot sem fogod a megfelelő mederbe terelni ezzel a stílussal. Gyakorlatilag nem tudom, hogy mi a célod az egésszel amit művelsz a neten, nekem úgy tűnik, hogy csak céltalanul élsz a világba és közben meg nyomod itt a patkányozást, de közben nincs annyi eszed, hogy találj egy normális állást magadnak, bár gondolom nem is akarsz dolgozni, tudod, "büdös a meló" hozzáállás.
Gratulálok.
efitmaster: nagyon szarul áll neked az a fröcsögő stílus amit lentebb bemutattál, inkább hagyd rá bunnyra a dolgait, akkor lenyugszik. Majd egyszer szájonveri valaki, és akkor abbahagyja.