#4021
Nagyon komoly versenynek ígérkezik a Superbody! Ha azoknak a versenyzőknek akiket én hallottam mindössze a fele indul csak , akkor is mindenféleképpen megéri elmenni. Remélem tényleg nem kell tovább várni, hogy egy színpadon láthassuk a Tóth Danit és a Németh Pistit!
Ráadásul haver most szeretne először versenyezni és valószínű, hogy itt (itt is) indul majd!
Viszont a Remzső Feriről nem hallottam semmit.
Ami pedig a Mr. Olympia-t illeti, kicsit már kezd unalmas lenni, hogy az első két hely az utóbbi jónéhány évben mindig ugyanúgy alakul. Meg a verseny előtti "hírmorzsák", pletykák, hogy most Jay tutira veszi a győzelmét, aztán Günther (nem bántom, mert az egyik nagy kedvencem) mennyit nőtt és végül Ron bejelenti, hogy még 120 évesen is versenyezni fog. Kéne már oda valami újdonság. Például Ronnie visszavonulása (nincs vele semmi bajom, ne értsétek félre), ezzel tuti megmozdulna a Pro testépítés, hogy jó irányba-e azzal lehetne vitatkozni, de legalább izgalmasabb lenne egy ideig.