Neoncsoves#28147
dilemma előtt állok, nem tudom ki jár hasonló cipőben, de röviden felvázolom a helyzetet:
Jelenleg a napi programom (suli időben) úgy telik, délelőtt suli, 3 körül hazaérek (néha 1kor) , beverem az "ebédet" (csirkerizs) majd a tisztes 1 óra megvárásra után elindulok a konditerembe (cirka ~5-10 percre van innen), edzek 1,5-2 órát, majd 5-10 perc alatt hazaérek (közben iszogatom a turmixot), majd pihenek ill. bcaat megiszom és nekiállok főzni.
a dilemma az lenne, hogy van egy másik, sokkal jobban felszerelt konditerem, ami viszont a belvárosban található (20-25 perc busszal és gyalog is kb. ugyanennyi), így az egész napom ingázással telne jóformán. haza suliból gyalog, kaja, gyak. egyből indulhatnék el konditerembe, edzenék, buszhoz kéne igazodnom, bcaa-t is csak edzés után fél órával - órával tudnám meginni, illetve főzni is jóval később tudnék, "rengeteg" időm kiesne.
gondolom van itt más is, aki "ingázik" az edzés miatt, tőle(tőlük) kérdezném, hogy nem demotiváló picit? nem veszi el a kedveteket az edzéstől ez a sok hercehurca ill. sietés? én pl. hullafáradtan is ha kell lemegyek az itteni terembe, mert tudom hogy közel van, onnantól meg hogy leértem, teljesen felpörgök...