-
#19660
No hát igen, kéremszépen itt van a csodás szeptember. Sztori.
Kedd délután, 6 óra körül járhatott az idő akkortájt. Újságszerkesztés kész, a végét kicsit összecsaptam ugyan, mert szívem szerint már réges-régen a vasakat emelgettem volna, mint idióta képeket retusálok, és hülye PR cikkeket tördelek. De mint tudjuk, a fizetésemet nem a konditeremben kapom, így be is fejeztem a panaszkodást.
Amint kiléptem - természetesen - utolsóként az irodából, szomorúan konstatáltam, hogy elkezdett szemerkélni az eső. Méla undorral feljebb húztam a cipzárt fekete bőrdzsekimen, majd fejembe húztam a sapkámat. Utálom ezt az időt, és utálom az esőt. Közben ismerősöm hívott, s sűrű bocsánatkérés közepette közölte velem, hogy nem ma fog elkezdeni együtt edzeni velem, mert ilyen az idő. Miért? úgy értem miért kér bocsánatot? Ezt a dolgot én magamért csinálom, mert jól érzem magam a teremben, mert mozgok közben, mert egészséges... mert szeretem egyszerűen. Ezt kéne felfogni sokaknak. Majd a havernak is elmagyarázom, hogy ha nem jön, az nem nekem szar, mert én eddig is egyedül edzettem, és tökéletesen jól voltam.
A telefonhívás utáni elmélkedésem közben látótávba került a terem. Feltűnően sok ember állt előtte, majd pár méterrel közelebbről már a hangjukat is lehetett hallani. Valami buliról, meg gólyatáborról beszélhettek. Ja igen, szeptember, végre itt az egyetem...
Azért vannak közöttük fura szerzetek. Már a terem előtt rajta a kesztyű, amit majd edzésen fog használni, bár gyaníthatóan már a koleszos szobáját is ebben zárta be. Nagyon fontos ezeknél az egyéneknél - megfigyeléseim szerint - a kesztyűvel azonos márkájú póló / trikó, a shaker, valamint az öv feldobva vállukra. Ez valami presztízs dolog lehet. Ja igen, és persze az elmaradhatatlan csuklószorító. Az fontos is nekik.
Amikor melléjük értem köszöntem nekik egy hangosat, no nem azért, hogy ezzel mutassam bármilyen nemű testi fölényem, esetlegesen alfa-hím mivoltomat, hanem azért, mert a józan paraszti illendőség ezt diktálta. Az egyik srác visszaköszönt, én lepődtem meg a legjobban! És nem volt rajta sem edzőkesztyű, sem másmilyen megkülönböztető jelzés - biztos véletlenül keveredett oda szegény.
Felérve beballagtam az öltözőbe, itt már kicsit felgyorsult a szívverésem, éreztem, hogy egy nagyon jó edzés elébe nézek, ma HC leszek de frankón (amennyire tőlem telik). Pár másodperc múlva megérkeztek az igazi gyúrósok az egyetemről, akik az előbb köszönni sem voltak hajlandók. Aztán az egyik leült mellém, és valami jópofa meg menő szöveget akart nyomni. Hát nem jött össze annyira. Észrevette ő is, elkezdett vetkőzni, kibontani a cipőjét, persze mindezt az elmaradhatatlan edzőkesztyűben, amin látszott, hogy kb. tegnap vehette meg, és életében nem emelt meg semmit benne. Ez végülis nem is nagy gond még, ő tudja...
Aztán egyikőjük elővett egy zacskó szőlőcukrot, feltartva feje mellé kérdezte: na kik kér lúzerek? Persze erre az összes haverja mintha egy istenre néztek volna, majdhogynem lábat csókolva tartották a kezüket, hogy a szent szőlőcukorból egy falatnyit kapjanak. Én úgy döntöttem, hogy a fáslit a térdemre inkább odakint szerkesztem fel, mert ha elröhögöm magam, még nekem esnek ezek itt 10-en...
Az edzésük megért volna egy külön bibliát, teleírva true story-kal. Másfél órát lábaztam, és volt olyan, aki a fekvenyomásban még csak a második szériát kezdte...
Szóval ez a szeptember. Szar idő, szar emberekkel a konditeremben, de edzés után rosszalló mosollyal néztem rájuk, s közben magamban mondtam: kíváncsi vagyok, melyikőtöket látlak itt 2 hónap múlva is...
Na sry a hosszú post-ért, de hát úgysem olvassák el a legtöbben.