-
#18107
"Meg azért az sem semmi, hogy a testépítők egy része odavan magáért, hogy mekkora spártai, meg férfi, aztán odaáll a teljes alakos tükör elé egy tangában feszíteni."
Hát én nem vagyok oda magamért, különben nem edzenék ennyit. A tükör elég is odaállok, és nézem az izmaimat, több okból.
1., a tükörben látom, hogy az adott gyakorlatot helyesen végzem-e, így növelve hatékonyságot
2., nekem plusz erőt ad, ha látom, hogy dolgoznak az "izmaim", és mégjobban meghajtom az adott szériát.
3., igen, bár így 80 kilósan nincsenek nagy izmaim, de bizony szeretem látni, ahogy fejlődök, és nagyon tetszik a dolog. Motivál. Ez visz előre.
Itt többen tudják, hogy 68 kilós voltam, amikor először fogtam vasat a kezembe. Nem tartom magam hardcore gyúrónak, teljesen átlagos sportember vagyok, a kajámra próbálok a lehetőségeimhez mérten figyelni. Igen, bűnözök, nincs meg mindig a fél kiló csirkemell, és mostanában a rizs sem megy annyira, mint régebben. De hihetetlen érzés volt ráálni a mérlegre, és látni: 80.0 kg. Tudod? Akkora erőt adtam kvázi magamnak, mintha megnyertem volna valami versenyt. (placebo?
) És LÁTOM magamon a különbséget, érted? Láttam magam 68-72-76 és most, 80 kilósan is. Ezért nézem a tükröt, és ezért tudok még plussz sorozatokat csinálni.
Nem mondom, hogy minden ember ezért nézi magát, de hidd el, sokan vannak még így, mint én...