RuneScape
-
Gabo #70 Rincewind:
A klánok kérdését két irányból lehetne megközelíteni.
Az egyik nézőpont az on-line játékok felől való közlítés. Így tekintve a dolgokat a klánok önszerveződő társaságok, ahol a játékosok általában a közös játék érdekében társulnak egyfajta véd és dacc szövetségbe. Leginkább azokra a progikra jellemzőek, ahol a csapatjátékokat valamilyen szinten támogatják. A csapat orientál játékmódokban mindig több feladat adódik, amit meg lehet osztani a csapat tagjai között azok játékstílusa és tudása alapján. Pl. CTF-ben a cél az ellenséges csapat bázisáról a zászló ellopása és biztonságban a saját zászlóhoz való eljuttatása. A feladatok megoszlanak, mivel szükség van a saját bázis védelmére, az ellenfél védőinek elintézésére, a zászló elhozatalára és a zászlóvivő fedezésére. Ezek a feladatok mindeggyike kicsit más stílust követel meg. Logikus tehát egy csapatot alkotni és együtt gyakorolni, összeszokni. Ráadásul az esetleges versenyeken így már csapatkén lehet indulni.
A Diablo-s klánokat a netes játékok alatti csalások hívták életre. A tagajaik általában elfogadtak valamilyen közös elvet, ahol az első pontok között szerepelt a csalás teljes kizárása is.
A másik nézőpont az RPG-k világa felől való megközelítés. Egy jó fantasy világban rengeteg különféle érdekszövetség és szervezet létezik. Ezek egy része a játékosok számára is nyitott. Pl.: lovag rendek, varázsló iskolák, vallási csoportok, tolvaj céhek. Ezeket is lehetne egyfajta klánoknak tekínteni. Ezeknél sokkal ikább hangsúlyosabb a közös cél érdekében való együttműködés. Egy jó tolvajcéh, védelmet biztosít a tagjai számára, "mukával" látja el, képzi őket, értékesíti a lopot holmikat. Biztosítja, hogy a bűnözés ne öltsön akkora mértéket, hogy az már cselekvésre kényszerítse a város őreit. Biztosítja a saját területét és begyűjti a védelmi pénzeket. A tolvajcéhek alapvetően piramis alakú szervezetek. Az alsó szinten a koldusok és az utcakölykök állnak, középen a tehetségesebb tolvajok, feljebb a mesterek és legfelűl néha egy unatkozó vagy éppen kapzsi kékvérű nemes a saját önös céljaival. Ehhez csatlakozik még a lefizetett bírák, őrök, a céhet támogató mesteremberek és egyéb csoportok sora.
Az egyes szinteken élők a legtöbbször nincsenek is tisztában a szervezet céljaival és vezetőit sem ismerik személyesen. A befolyó pénzek pedig lehet, hogy csak egy kényes dáma cicomáira, esetleg egy szárnyait bontogató új vallás perselyeibe áramlik.
Ezen kívül még meg kellene említani a kalandozó csapatokat. Ezek létrejöttéhez elméletileg az kellene, hogy vezessen, hogy a különféle karakterek rászorulnak egymás támogatására, kiegészítik egymást.
Diablo 2-ben és legtöbb on-line RPG-ben a fentiek egyfajta keveréke elég jól működik.
Sajnos jelenleg az RS-t nem ezek az állapotok jelemzik az együttműködést támogató lehetőségek hiányai miatt. Leginkább egy kőkori törzsi társadalom romjai jutnak eszembe erről az egészről. A legtöbb klán amolyan fejvadász szövetség. Céljuk vérdíjért leőlni akit tudnak. A Sabre klán ezzel szemben egy kezdetleges rendőri szervezetté alakulgat, céljuk a PK-k megfékezése. De szerintem rendesen teli vannak önös érdekekkel is.
Jelenleg a klánok a tagok részére felszerelést, csapattagoktól kedvezményes vásárlást biztosítanak. Ezen kívűl még lehetnek egyéb dolgok, de ezek klánonként változnak.
Ha az RS klánjai érdekelnek érdemes megnézegetni az RS oldal fórumát és a linkeket is.