RuneScape
-
Androidus #32285 Tényleg, titeket mivel tudnak a többiek legjobban idegesíteni? Nekem a toplista kábé így néz ki:
1. A kommunikációja arra redukálódik, hogy azt hajtogatja, hogy "... lvl", ahova az általam utoljára gyakorolt skill rövidítése helyettesítendő be. Melee esetében ez csakis str lehet.
2. Nem képes beírni a nevemet, számára csak "lvl 115" vagyok.
3. Megmondja, hogy hova kellene mennem, ahelyett, amit csinálok. (Ő 35-ös, én 115, biztos van hozzá tapasztalata, hogy megítélje.)
4. Csukogatja a boltajtót.
5. Meg akar győzni, hogy nekünk mindenféleképpen barátoknak kell lennünk. (Először látom persze.)
6. Amikor együtt aprítunk mondjuk az ice cave-ben, nem magáért játszik, hanem ellenem. Ahelyett, hogy fölszedné a cuccot, elásná a csontot, rohan beleütni a következőbe. Ebből sokszor az sül ki, hogy az előző ellenfelének még van egy nulla pixelnyi élete, és ott szerencsétlenkedik a másik körül, hiába.
7. Segítséget kér ahhoz, hogy neki jusson valami, ami egyébként nekem jutna.
8. Mindenáron beszélgetni akar. Inkább (ez vajon az inka fokozása?) teleszpemmeli a csetet, de nem bírja a csöndet.
9. Kéreget.
10. Nem fogadja el, ha elmagyarázom neki, hol van az, amit keres, mindenáron azt akarja, hogy elkísérjem.
Csak összejött a 10 valahogy :)