RuneScape
  • Taranov
    #19111
    Most én sem tudom megnézni, mert nincs feltéve az index.html, mert még a Versanus-on a Jingis Clan oldalai voltak, de az már a múlté. Sajnos. Azok voltak a régi szép idők. Amikor mindenről HTML módban álmodtam :-)
    Egyébként most egy Versanus nevű site-ot csinálok flash-ből.
    Remélem, hogy a héten készen lesz.
    Én örülnék neki, ha megint a régi RuneScape lenne.
    Egyébként a Versanus már húsvét óta megvan.
    Egy évre 25 ezer forintba kerül.
    Ebből 6 ezret Bone01 fizetett, mert azt mondtuk, hogy közös lesz a Versanus, ha kétszer 6 ezret kifizet.
    Közösem el is mentünk az InterWare-be, hogy befizessük.
    Ő is fizetett hatezret, én is hatezret.
    Aztán Bone01 nem fizette be a második hatezret, ezért az oldal nem tudott működni.
    Bone01 követelte vissza a pénzét, azzal az érvvel, hogy ő eladja nekem az ő részét a domain-ből.
    Ezzel kezdődött az összeveszésünk, mivel a domain nincs részekre osztva, hanem az anyám nevén van, ezt mondtam neki is, hogy a www.nic.hu/domainsearch oldalon írja be a domain keresése részbe, hogy versanus, és lássa meg, hogy a domain tulajdonosa az én anyám. Magyarul nem Bone01.
    Ezután Bone01 azt mondta, fizessem ki neki azt amivel tartozom, én mondtam neki, hogy ha ő ad még hatezret, lesz egy közös domainünk. De ebbe ő nem egyezett bele, tehát a domain az én nyakamon maradt.
    Ezután egy barátom megengedte, hogy a domain az ő szerveréhez legyen "csatolva", így lett egy 500 Mbyte-os tárhelyem, ami annyira szar volt, hogy a flash-t nem bírta sebességgel lejátszani.
    Ezért ezt hagyat ma francba.
    Most ezen a héten (ha a nagymamám kifizeti :-D),
    lesz egy virtuális webszerverem az InterWare-nél, és akarok csinálni egy RuneScape klán-t, ami nem kommunista beállítottságú, mint az Enerla.
    Még hallottam olyat, hogy Orbán Viktor kiskirály akar lenni, de ezzelé nem értek egyet. Szerintem TheElf akart kiskirály lenni az Enerlán, de nem jött össze neki, ő nagykirály lett az Enerlán. :-)
    Az volt a beállítottsága, "ha klántag akarsz lenni, gyűjts össze nekem mindent ami a questhez kell."
    Én egy olyan klánt akarok, ahol nem mindenki segít mindenkinek, nemis mindenki segít a főnöknek, hanem mindenki segít a webmesternek, magyarul segédkezik a questek összeállításában, az oldal tartalmának megszerkesztésében.
    Aki nem segít, klántag lehet, de csak addig, amíg nem hagyja abba az RS-t.
    Egyelőre csak Lord Marcju segített, mikor elküldte az ártáblázatokat. Remélem más is fog segíteni nekem, és végre sikerülne összeállítani az összes magyar klán oldalából egy jó oldalt, amin nincsenek reklámok. :-)
    Először a Flash verzió lesz kész, aztán a HTML-t is elkezdem csinálni, mert én végülis a HTML-t jobban szeretem, mert azt tanultam meg életemben először.

    Remélem fog mindenki segíteni nekem.

    www.versanus.hu az oldal címe. vagy runescape.versanus.hu
    Remélem lesz egy E-mail címünk, amivel mindenkinek tudok válaszolni a kérdésére.
    Ez elvileg [email protected] lesz, de még nincs meg. Most az ingyenes E-mail címemmel nem lehet minden címre írni.

    Nah, vége a legújabb kisregényemnek. Ha Ams előjön a félreütéssel, elmegyek hozzá, és vérengzést rendezek, én ennyi szveget nem bírok félreütés nélül leírni ennyi idő alatt. :-)