Maya
-
#29682
szerintem a maya 2012 olyan április környékén jelenik meg.
A viewport 2.0 a maya 2011-es verziójában debütált belső megjelenítő motor, ami a 2011-es verzióban még csak azzal hívta fel a figyelmet, hogy jó minőségben tudott megjeleníteni milliónyi poligont folyamatosan, míg most már a 2012-ben mint modellezési nézetként is használható. Tehát nagyon úgy tűnik, ha hiányzik is valami, már szinte teljesen át tudja majd venni a standard viewport motor munkáját, és végre lecserélődik egy sokkal erősebbre.
Nem csinál realtime rendert, csupán jobb minőségben jeleníti meg a dolgokat, és folyamatosabban. több effektet is tud, amit úgy lehet állítani, hogy ne kelljen folyamatosan renderelgetni. ennek ellenére a végleges képek ugyanúgy render során készülnek el
amúgy a viewport 2.0-hoz shader model 3-at támogató vga-ra van szükség (ráadásul pl nálam a 4670-esen nem is szabad a legújabb driverrel próbálkozni, valami fél-egy éves driverrel megy perpill a vp2.0)
házi renderfarmot lehet létrehozni, erre vannak munka-elosztó programok is. sima asztali gépekből is megoldható, hálózatban, a program meg szétosztja, hogy melyik képet melyik gép számolja. ehhez nem kell erős vga sem, mivel a render maga a procin megy. ennek ellenére a renderfarm gépeinek is legalább 2 ghz körüli procis, 2 giga ramos gépeknek kell lennie, de persze minél erősebb, annál jobb... ramban meg a legkisebb számít, tehát ha 5 gépben van 8-8 giga ram, a hatodikban meg 2, akkor úgy kell a jelenetet kialakítani, hogy ne haljon be, ha a képkockát épp a 2 gigáson kell renderelni, akkor se...
Garou:
ezt írtad: "Ez is egy közhely inkább -bocs Mag- hogy a Maya nem olyan jó a modellezésben."
Ez pedig nem igaz, a Maya tényleg nem olyan jó a modellezésben, mint pl a Max. Nem akkora a távolság, hogy ezen múljon a döntés, ezért is írtam, hogy mindkettő csak eszköz. Ennek ellenére csak modellezést tekintve, a maya eszköztáránál vannak jobbak a piacon. Minden mást tekintve viszont joggal az egyik (!) legjobb csomag. Amúgy kalózbetyár módon sem nagyon könnyű 2011-es 64 bites NEX-et szerezni.
Gátlásról meg én sem beszéltem egyszer sem. Pont nem binárisan gondolkodom ebben, direkt azt állítottam, hogy valamivel az egyiket könnyebb megcsinálni, valamivel meg a másikat. a lent felvázolt csöves-beextrude-os darabos dolgot pl xsi-ben sokkal könnyebb, mint maya-ban, persze utóbbiban is meg lehet csinálni, de más megközelítés, és több munka kell hozzá... ennyi az egész