Maya
-
#29518
sok nda-ban benne van, hogy az elkészült produktumot mikortól használhatod saját portfolio célra. a megjelenésig tuti nem, utána már azért általában rövidebb időn belül lehet.
jogilag pedig csak akkor készítő a tulaj, ha úgy áll a szerződésben. de nyugodj meg, nem úgy áll. úgy áll benne (mint ahogy rengeteg más munkahelyen is), hogy minden amit létrehozol, az a céged tulajdona. programozóként még azt sem csinálhatod meg, hogy az A cégnél írt kódot egy az egyben átviszed B cégbe, mivel a szerződés köt, hogy vetélytárshoz eleve nem is mehetsz pár évig dolgozni. Az más dolog, hogy persze nem felejtheted el azt a kódot, amit már egyszer megírtál, tehát így inkább úgy fogalmazzák meg a papírt, hogy el sem mehetsz vetélytárshoz dolgozni.
Filmeknél nyugodj meg, a grafikusok nem kapnak alanyi jogon több pénzt azért, ha sikeres a film, más kérdés, hogy az alkalmazó ott hajlamos ajándékot, prémiumot adni a munkásainak, ha nagy sikert érnek el. Egyébként minden azé, aki fizette a dolgokat. Sarkított példa, de ha én fizetek egy szabónak egy ruháért, a ruha az én tulajdonom lesz. Ha hatan fizetünk egy kocsi-flottáért, akkor az a cég tulajdona lesz, ami átvitt értelemben a mi részesedésünk a cégben. De semmiképp sem a gyártó cégé lesz a kocsi tulajdona.