Mint azt korábban már jeleztük, az MLSZ elnöksége mai, rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy hatályon kívül helyezi a Fellebbviteli Licencadó testület korábbi döntését, amelynek értelmében a Ferencváros és a Vác mégis indulhat a bajnokságban.
Mi több, az elnökség visszahívta a bizottság - minden újságírói kérdés ellenére sem megnevezett - tagjait, és egy háromtagú ad hoc bizottságot állított fel, amelynek egy új vizsgálat után 48 órán belül döntenie kell az FTC és a Vác sorsáról.
Az elnökségi követő sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Vác költségvetése esetleg "átcsúszhat", a hétfői döntésről egyébként dr. Helmeczy László, az MLSZ alelnöke elmondta: az ülés szabálytalan volt, és hiányos volt létszámban is, ráadásul a testület vezetője, dr. Kamarás István nem is tudott az összejövetelről.
Az ad hoc bizottságnak egyébként minden, a licencekkel kapcsolatos tevékenységet ellenőriznie kell, és új döntését az eredeti határidőn belül beterjesztett dokumentumoknak megfelelően kell meghoznia a lehető legrövidebb határidőn belül, azaz várhatóan péntekig.
Az akkori döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.
Elhangzott még, hogy az NB I létszáma mindenképpen 16 csapat lesz, de hogy mi alapján és mely csapatokat "halásszák vissza" adott esetben, arról nem nyilatkozott a grémium.