• mukika
    #6859
    Na ezért, mert totál ártatlanok mindig vannak...

    "A lényeg úgyis ugyanaz: az EHF-kupa győztese a FERENCVÁROS!

    Ehhez képest a kapcsolódó eseménysor nyilván kevésbé fontos, de én most erről írnék, mert aki nem volt kint, az erről nem tudhat.

    Rendőri felvezetés volt a határtól. Tökéletesen érhetetlen módon a buszt a csarnoktól közepes távolságban lévő parkolóba irányították (holott később kiderült, hogy egészen odáig el lehet menni busszal is), és senki nem mutatta meg, merre van a csarnok. Elindultunk spontán egy irányba. Hogy miért pont arra, arról fogalmam sincs. Mentünk párszáz métert, kiértünk a kisváros főterére, ahol az egyik kocsmában helyi szurkolók múlatták az időt. Hogy ki dobott először, azt nem tudom, de szerintem ők. Repültek az üvegek, miközben néhány tehetetlen rendőr állt a két tábor közt. Volt néhány kisebb sérülés is.
    Pár perc múlva kijött a rohamrendőrség, szétválasztották a két tábort, és elkezdtek minket terelni a csarnok felé. Mint kiderült, az a busztól pont az ellenkező irányban volt...
    A csarnokban a hely meleg volt, ráadásul igen zsúfolt volt a vendégszektor. A büfébe nem engedtek ki, bevinni nem lehetett semmit, és WC-re is csak a meccs előtt, akkor is csak közvetlen rendőri felügyelettel mehettünk ki.
    Pár fradistát elvittek már a főtérről, itt a csarnokban pedig úgy szedték össze az embereket, mintha létszámelőirányzat lenne. Aki be akart hozni valami italt, azt elvitték a rendőrük, mondván, biztos be akara dobni. Aki megkérdezte, ki lehet-e menni a büfébe inni vizet, azt is elvitték.
    A szünetben Kökéék hoztak vizet, mert kezdtünk rosszul lenni, és ugye kimenni még a levegőre sem lehetett, nemhogy inni. De ezt is alig engedték a rendőrök, Köke még veszekedett is velük.
    Elvben 24 embert vittek be, de mégis a meccs után ennél többen hiányoztak a 70 személyes buszból, és a slusszkulcs is egy olyan személynél volt, akit bevttek. Úgyhogy az a kocsi ottmaradt, a másik (amelyiken én voltam), hazajött, és 1 óra körül ünnepeltük a lányokat az Üllői úton.
    Legutolsó információm szerint a másik busz reggel indult, és addigra kiengednek mindenkit a zárkából is."
    - hm. látszik, hogy mennyire szeretnek minket a környező országokban. ja indexről idéztem...