• mukika
    #6513


    A Derby. Az egész bajnoki szezonban a Megyeri és az Üllői úti összecsapást várja a legjobban a két ősi rivális fanatikus szurkoló tábora. A többi mérkőzés csak felkészülés az év eseményére. A Derby hangulata egyedülálló, egyetlen más mérkőzéshez sem hasonlítható. Számunkra ebben a bajnoki szezonban keserű élménnyel zárult mind a két rangadó. De nem azért, mert a pályán mutatott jobb teljesítményükkel győztek le minket a lilák, hanem azért, mert mindkét meccsen a játékvezető segítette őket a három bajnoki ponthoz. Ősszel 1:1-es állásnál, az utolsó percben - a hazaiak csatára lerántotta Sorin Botist, majd belőtte a győztes gólt. A nyilvánvaló szabálytalanságot a média is elismerte. Puff neki, ettől nekünk még nem lett jobb! A most vasárnap rendezett Derby kísértetiesen hasonlított az őszire, azzal a különbséggel, hogy most a 96. percben született meg a lilák győztes találata. A tévéfelvétel alapján egyértelműen bebizonyosodott, hogy az egyik újpesti csatár lesen állt és azóta már azt is bebizonyították, hogy tétlen lesről szó sem lehetett! A korrektség kedvéért meg kell említenem, hogy a játékvezető nem volt biztos a dolgában, ezért a partjelzőjére hagyatkozott. Persze ettől még nekünk keserű maradt a szánk íze. A média napok óta tárgyalja az ominózus jelenetet, de egy "apróság" elkerülte a figyelmüket. Kovács közeli lövésébe óriási bravúrral sikerült belevetődnie Kemenes Szabinak, majd felpattant és megpróbálta kiütni a kapunk felé perdülő labdát, de a lilák egy másik játékosa - Lucas - ebben meggátolta! Sőt, a lilák egyik honlapjáról "kicsempészett" fotón jól látszik, hogy az újpesti játékos egyszerre akadályozta a hárításban kapusunkat és Botist is! Ez azért nagyon fontos, mert ha a játékvezető nem volt biztos a lesállásban, akkor legalább a nyilvánvaló kaputámadásért kellett volna szabadrúgást ítélnie a Fradi javára! Egy szó, mint SIDE - ebben a bajnoki szezonban kétszer kaptunk ki az Újpesttől – bírói tévedés miatt! - írta: Simi(7side)