-
Takezó #2853 László az ország szemébe hazudott!
Budapest, május 15., 10.50 Alkalmatlanságra utal a Fradi edzőjének szélsőséges viselkedése.
Mivel több más kollégánkkal együtt honlapunk munkatársa is fültanúja volt el a László-féle "Törjétek el a lábát!", a második félidőben elhangzott "edzői utasításnak", megdöbbenve tapasztaltuk, hogy László Csaba a szombat reggeli Nap-kelte adásában az ország szemébe hazudva állította, hogy ez nem igaz. Holott az egyetlen elfogadható reakció az lett volna a részéről, ha rögtön a meccs másnapján felajánlja a lemondását, megszabadítva ezzel egy kellemetlen helyzettől - és főleg önmagától - a klubot.
Idézet az adásból:
Gyárfás Tamás: - Ne haragudjon, azt tetszett-e mondani, hogy törjék el a lábukat?
László Csaba: - Inkább azt, hogy az ellenfél játékosainak ne okozzunk sérülést, de agresszívan játsszunk."
Számunkra László megbukott.
Megbukott, mint edző, és megbukott, mint ember.
Ezért Olvasóink elnézését kérjük, de a jövőben nem kívánjuk megszólaltatni honlapunkon - sem a mérkőzések előtti beharangozók, sem a találkozók utáni értékelések során. Ugyanakkor felkértük Tepszics Ignácot, az FTC sportigazgatóját, hogy a találkozók után - a klub részéről, úgymond hivatalosan - értékelje honlapunk számára a látottakat.
Egyben bízunk benne, hogy a válogatottunk nem jut el odáig, hogy a nemzeti tizenegy kispadján a válogatottra is szégyent hozzon a botcsinálta tréner.
Erre vonatkozóan egyébként megkérdeztük dr. Bozóky Imrét, az MLSZ elnökét, aki honlapunknak elárulta: a keddi, rendkívüli MLSZ-elnökségi foglalkozik a Magyar Kupa-döntőben történtekkel.
A történtekkel, amelyekkel kapcsolatban szerettük volna megkérdezni néhány edzőkolléga véleményét, ám egyelőre mindenki "szemérmes" (reméljük, nem szolidáris) az üggyel kapcsolatban. Mindössze egyikük vállalta - név nélkül -, hogy elmondja a véleményét.
"Nem tudom, emlékszik-e még rá valaki, de azt hiszem, Egervári Sándor mondta László érkezésekor, hogy a Fradi korábbi edzőinek a névsorát végignézve furcsának tűnik a választás.
Több, német kapcsolatokkal is rendelkező edzőkolléga állítja, hogy Lászlónak nincs is meg a Pro-licence, mindössze egy edzői kurzust végzett el az oly sokat emlegetett kölni főiskolán. Az egyébként, hogy elbőgi magát, és ilyeneket ordibál be a pálya mellől, szélsőséges lelkiállapotra, valamint felkészületlenségre utal, látszik, hogy nem tanulta meg kezelni a hasonló eseteket. Egy Fradi kispadjához azért nem árt némi edzői múlt - most hadd ne soroljam a neveket, mert a Lakat, Dalnoki, Novák, Nyilasi vonulatba nem igazán illik bele ez a használt-Ford kereskedőből lett edző. Ha tényleg annyira szereti a Fradit, mint amennyire állítja, akkor a lehető leggyorsabban távozik az Üllői útról."
www.NB1.hu
