#2842
Én csak azt nem hiszem el, hogy egy Kupa döntőn nem képesek úgy közvetíteni, vagy legalább utólag bemutatni a felvételeket, hogy lássuk, hogy mi történt. Vagy mind a 26 kamera az oldalvonalat vette a kérdéses pillanatokban?
Egyébként amenyire én vissza tudok emlékeztetni, Lipcsei hátulról csúszott be, és ugyan a labdát találta el előbb, de durván 40km/h-s sebességgel szánkázott bele a soproni csatár achilles-csontjába. Innentől pedig a FIFA szabály értelmében számomra nem kérdéses, hogy jogos volt-e az ítélet.
Egyébként nem csak a Nemzeti Sport fóruma az a forrás, amely László Csaba "TÖRJÉK EL A SOPRONIAK LÁBÁT!" biztatásáról szól. De számomra a tény, hogy a "...törjétek el a soproniak lábát!" biztatás(töredék) elhangzott, nem kérdéses, mert László Csaba a Napkeltébel elmondta, hogy ő éppen arra bíztatta a játékosait, hogy "Ne törjétek el a soproniak lábát!". Ezek után, hogy ki mit hisz, azt mindenkire rábízom.
Szerény véleményem szerint nagyon olcsó dolog a bírón leverni ezt a dolgot. Én azokkal értek a leginkább egyet, akik azt mondják, hogy el kéne már felejteni ezt a meccset, és leginkább azzal foglalkozni, hogy felépítsenek egy új Fradit. Persze tisztában vagyok vele, hogy a szurkolók közül is, és legnagyobb fájdalmamra a vezetés emberei között is leginkább az a verzió marad meg, hogy ez a meccs a bíró hibája volt, és megint nem azok vonják le a következtetéseket, akiknek kellene. Minden marad a régiben, és a Fradi tovább folytatja útját a züllés felé.