• Sheva
    #2733
    A tegnap esti kupadöntő szünetében a pályáról levonuló edzők is szóváltásba keveredtek egymással, László Csaba többek között azt nehezményezte, hogy Pintér Attila "beszólogatott" a zöld-fehér játékosoknak.
    A két szakember szópárbaja szerencsére gyorsan véget ért, mindketten beértek ugyanis a folyosó végére, és saját öltözőjük felé fordultak.
    László már ekkor sem állhatta meg, hogy szó nélkül hagyja a horvát játékvezető ténykedését:
    - Amit eddig mutatott a bíró, az minden képzeletet alulmúl. A játékvezetés miatt elúszott az esélyünk a kupa megnyerésére.
    A találkozó után egyébként László kifejtette? Egyáltalán nem biztatta a játékosait arra, hogy még egy piros lapot szedjenek össze, és emiatt félbeszakadjon a mérkőzés. Ugyanakkor megjegyezte: ha valamelyik futballistája leköpi a horvát bírót, akkor sem jutott volna a kiállítás sorsára, mert a bíró ekkor már kínosan ügyelt arra, nehogy félbeszakadjon a mérkőzés. (amennyiben egy csapatban heten maradnak, ez a követendő lépés).
    Az MLSZ elnöke, Bozóky Imre szűkszavúan csak annyit mondott a találkozó után: sajnálja, hogy ez lett a vége, de nem árulta el, mit akar ezzel mondani. A mérkőzés játékvezető-ellenőre, Palotai Károly udvariasan ugyan, de határozottan visszautasította honlapunk érdeklődését, mondván: nem nyilatkozhat a találkozó játékvezetőinek a működéséről.