• Sheva
    #2717
    A története első kupadöntőjén szereplő Sopron taktikus játékra rendezkedett be: a labdát többet birtokló Ferencváros ellenében Balaskó és Bárányos vezérletével gyors kontrákkal igyekezett zavart okozni Szűcs Lajos kapuja előtt. Ez először a 12. percben sikerült, amikor Tóth Mihály szép fejese után a labda a bal alsó sarokban kötött ki. A gól semmit nem változtatott: a Fradi irányított, veszélyeztetett, a Sopron védekezett és kontrázott. Pintér Attila gárdája másodszor a 38. percben jutott el a kapuig, ekkor Bárányos lőtt szemtelenül Szűcs kapujába. A gól után a reklamáló Rósa kapott azonnal piros lapot a horvát Edo Trivkovic játékvezetőtől, aki néhány perc múlva még inkább főszereplővé lépett elő. Akkor ugyanis Lipcseit egy szabályos szerelése után sárga lappal jutalmazta, a Sopront meg egy tizenegyessel. A büntetőt Balaskó értékesítette, aztán elszabadult a pokol: előbb a reklamáló Szűcs jutott a kiállítás sorsára, majd László Csabát is az öltözőbe küldte a botrányosan dirigáló horvát sípmester.
    A második félidő elején is a horvát került a középpontba: kiosztott két sárgát a soproniaknak is, majd egy büntetőgyanús szituáció helyett csak szabadrúgást ítélt. Más kérdés, hogy Lipcsei a tizenhatos vonaláról sem kegyelmezett, szépen csavart a bal sarokba. Néhány percre felcsillant a remény a zöld-fehérek előtt, ám érkezett Balaskó és végleg eldöntött a kupa sorsát. A parázs második félidőben Trivkovic még két játékost - Kapicot és Pintért - is kiállított, a két újabb piros lap között pedig Horváth András (Udvarácz segítségével) beállította az 5-1-es végeredményt.
    Az utolsó negyedórára már jobbára az indulatok domináltak, kisebb csoda, hogy a Ferencvárosból csak három játékost állított ki a horvát bíró. Bár a hangulat helyenként pattanásig feszült - a rohamrendőrök a második félidőt a Fradi-szurkolók előtt töltötték -, a mérkőzést végül sikerült botrány nélkül befejezni.
    A Sopron fennállása legnagyobb sikerét aratta, a gárda trénere, Pintér Attila pedig megvédte a tavaly még a zöld-fehérekkel begyűjtött kupaelsőségét.