• Grenzjager
    #17241
    Szóval egyre gyanúsabb, hogy a kormányváltás után nem véletlenül lett egyre sürgősebb McCabe számára megválni az FTC Zrt.-től és esetleg egyben az ingatlant is pénzzé tenni. Sőt, az utóbbi hetekben/hónapokban már égetően sürgős lett. Ez azért (ha semmi sumákolást nem feltételezünk a háttérben) némiképp ellentmond a józan észnek. Mondhatni, ki lenne olyan hülye, hogy évekig pakolja a pénzt egy üzletbe és utána akkor akar túladni rajta (akár fillérekért is) mikor az jó eséllyel beindulna?

    Konkrétan, McCabe lassan három éve finanszírozza a futballcsapat működését. Az éves költségvetéssel kapcsolatban sok a találgatás, hivatalosan „havi 100 millióról” beszéltek. Ez talán kissé túlzó szám, de az szinte biztos, hogy évi 6-800 millió alatt nem úszta meg a bulit. Az erősen gyanítható, hogy eddig nem sokat termelt vissza az üzlet, most viszont teljesen reális esélye van a csapatnak arra, hogy kilépjen a nemzetközi porondra, ami nyilvánvalóan teljesen más kondíciókat jelentene számára. Akár bevételek szempontjából, akár a csapat eladása szempontjából. Szóval minimum furcsa ez a pánik szerű menekülés.

    Hacsak nem arról van szó, hogy a Szász-Rieb-McCabe trió már egy ideje tudja azt, ami a nagy nyilvánosság elé csak a minap került ki, az MNV gőzerővel vizsgálja a Fradi-pálya eladása körüli szerződéseket is.

    Akit érdekel maga a szerződés, pontosabban az eredeti szerződés, az megtekintheti MNV honlapján, konkrétan ITT. Száraz jogi szöveg, inkább csak hozzáértőknek. Szívesen átnézném a módosításokat is (volt pár), illetve a Rieb (akkori FTC elnök) és McCabe közt kötött paktumokat. Bizonyára lenne ott egy-két érdekesség. Hogy mást ne mondjak a McCabe által az utóbbi időben sokat emlegetett „csak két évig köteles üzemeltetni a futballcsapatot” részt. Ez ugyanis sehogy sem fér a fejembe, figyelembe véve a szituációt. Minimum furcsa, hogy átvesz valaki egy futballcsapatot, a külvilág felé rendre a hosszú távú elképzeléseit kommunikálja, Bl, új stadion, nagyszabású tervek a következő 5-10 évre, de valamiért fontosnak érzi belevenni a szerződésbe, hogy ő csak két évig köteles...