• mukika
    #16808
    "Az első félidőben a játékvezető valóban félbeszakította a mérkőzést, de a csapatokat nem terelte az öltözőbe. A második tűzijáték a szünetben történt, el sem kezdődött a mérkőzés, azaz nem is kellett megszakítania. A harmadik incidens már rázósabb volt, amikor a vendégszurkolók menekülőkapukat döntöttek be és a székeket dobáltak be, akkor a játékvezető a rendőrség felvonulásának érdekében szakította meg a találkozót. A szabály szerint ilyen esetben a játékvezetőnek konzultálnia kell az ellenőrrel és a biztosítás parancsnokával. Ez esetben az történhetett, hogy utóbbi jelezte, képesek megfékezni a további atrocitást, tehát a találkozót folytatni lehet. A játékvezető elviekben megteheti, hogy beszünteti a mérkőzést, de azt tudnia kell, hogy szurkolói rendbontás esetén kevesebb információval rendelkezik a lelátón zajló eseményekről, mint a rendőrség. Más kérdés, ha tettlegesség történik, ha őt vagy a játékosokat megdobják, vagy megverik, akkor azonnal véget vethet az összecsapásnak. De azt is mindig mérlegelni kell, hogy a meccs beszüntetése nagyobb kockázattal járna-e, mint annak folytatása – mondta az incidensekkel kapcsolatban Vágner László, az MLSZ játékvezetői bizottságának elnöke az origo.hu-nak." - ja bocs. ebben minden benne van, ez alapján szerintem az újrajátszás tekinthető tárgytalannak.