-
Grenzjager #16026 Magyarverő játékos a Fradiban?????????
A Ferencvárosi Szurkolók Szövetsége úgy tudja, hogy a klub szerződtetett labdarúgója, Djordje Tutoric korábban hazájában származása miatt több magyar fiatalt megalázott, fenyegetett és bántalmazott - áll a szervezet hétfőn kiadott közleményében.
Az FSZSZ arra kéri a Ferencváros vezetőségét, hogy ezen súlyos vádak kivizsgálását kezdeményezze, Tutoric-csal szemben az eljárást folytassa le. Amennyiben a vádak igaznak bizonyulnak, a szurkolók szerint a játékos szerződését azonnali hatállyal fel kell bontani.
A szervezet információinak forrása egy délvidéki magyar fiú, aki rendszeresen elszenvedte a sérelmeket. Az FSZSZ közelményében leszögezi: az ártatlanság vélelmét ők is tiszteletben tartják, ám a vádak felmerülése szükségessé teszi, hogy a klub alapos vizsgálatot folytasson le.
A közleményben említett délvidéki fiatal levelét az FSZSZ honlapján közzé tette. Az írást változtatás nélkül közöljük.
Levél Délvidékről
"Mikor ez év elején megjelent a hír, miszerint Djordje Tutoric a Ferencváros játékosa lesz, egy világ dőlt bennem össze. Az a személy, aki megkeserítette gyerekkorom napjait, aki rettegésben tartott engem, az most a legnagyobb magyar fociklub csapatában játszik majd? Elsőre e hírt nem is akartam elhinni…
Na de kezdeném az elején.
Szabadkán, egy tizenkét emeletes tömbházban nevelkedtem, amely épület lakója volt a Tutoric család is. Az édesapa két fiával élt, édesanyjuk korán elhunyt.
Az egyik fiúcsemete, Djordje volt a fiatalabb. Első találkozásom vele a közös liftezés volt, illetve lent a füves pálya, ahol már akkoriban (kilencvenes évek eleje) külön játszottak a szerb és magyar gyerekek. Mi, magyarok rendszeres zaklatásban részesültünk, ami abban nyilvánult meg, hogy szép lassan kitoltak minket minden szabad terültről, ahol játszani lehetett, a labdáinkat elvették, kövekkel dobáltak, kigúnyoltak bennünket. Aztán ahogy elkezdődött a véres balkáni háború, eme szerb gyerekek csak azt hallották az apjuktól, hogy mindenki ellenség aki más nemzetiségű. És elkezdődtek szépen a durvább zaklatások…
A tömbházban egyedül voltam olyan korú magyar fiatal, ellenben a szerbek legalább 20-an. Azt még fontos megemlítenem, hogy ez a lakórész a hírhedt Prozivka (Harcosok sorakozója). Akkoriban kezdtek alakulni az ún.bandák, és volt (van) egy olyan köztük, amely minden magyar rendezvényre ellátogatott, persze nem hívott vendégként… Ez a Blue Marines, ahogy ők hívják magukat – Marinci.
Rendszeresen voltak magyarverések, temetőgyalázások, magyarellenes falfirkák… A Sonja Marinkovic általános iskolából, ahova én is jártam, csengetés előtt 5 perccel az ablakon át rohantunk haza, mert a bejáratban várt minket 40-45 szerb botokkal felfegyverkezve. Az osztályba is bejöttek pénzt kérni, aki nem adott azt fejbeütötték vagy belerúgtak.
Visszatérve Tutoric-ra: ő ezekkel barátkozott, engem minden nap fenyegetett, s mivel egy bejáratot használtunk, sűrűn “összefutottunk”. Ő és bátyja kifejezetten agresszívek voltak, az ő apjukat nem, de az enyémet behívták és elvitték az értelmetlen polgárháborúba. Egyik napon meg is kérdezte gúnyosan: “Na apád él még?” Tizenévesen éltem ezt át… Ez volt az a pont ahol, gyűlölni kezdtem Tutoric-ot, megbocsájthatatlan bűnt követett el.
És az, hogy verekedett is magyarok sérelmére, nem mellékes dolog. Becsület szavamra jelentem ki: soha nem volt tisztelettel egyetlen magyar iránt sem, a legkisebb szolidaritást sem tanúsította irántunk, Magyarországra küldött szóban minden magyart, aki vajdasági, gúnyolódott a magyarokkal.
Hát ez a mi Tutoric-unk, akit nem is értem, mi alapján igazolt le a Fradi, hisz egy tök utolsó török csapattól érkezett… De minek is? Szeretném, ha mindenki tudná: ő nem szelídült meg, nem szerette meg hirtelen Magyarországot, és még csak nem is a közelség miatt igazolt ide, hanem csakis a pénz miatt. Jó, ha mindenki tisztában van vele: mint aki jól végezte dolgát, jó pár magyar nemzetiségű határokon kívül rekedt nemzettársunkat elpáholta, most Magyarországra kényszerül menni forintmilliókért… SZÉGYEN!
Tisztelt Vezetőség, Önök a 111éves FTC legnagyobb baklövését követték el, sajnos. Sajnálatos, hogy ilyen megtörténhetett. Az nem válasz, hogy volt egyszer a szerb válogatottban, meg játékával kiérdemelte a csapattagságot. Lehet, hogy nem kell előző-, és magánéletet feszegetni, de ez most kivétel.
Természetesen tárgyi bizonyítékom nincs Tutoric magyarellenességéről, viszont akik akkor ott éltek magyarok és osztálytársaim, mind szemtanúk vagy szenvedő alanyok voltak, és nagyon jól emlékszik mindenki… Tehát több, 20-30 ember is alá tudná támasztani e dolgokat hitelesen."
