-
#15493
ma olvastam, nem kommentálom, de várom a véleményeket, mondom, NEM az én infóim:
"na szóval. amiket ma megtudtam. (hiteles, én bízom benne, ezért Ti is bízhattok benne. feltéve, ha bíztok bennem) :)
McCabe-nek volt egy nyilatkozata az NS-ben 2-3 hete. Ment a para, hogy ő nyilatkozta, nem ő nyilatkozta, akkor keverik a szart, mégis mi van. A lényeg: valóban ő nyilatkozta, csak az NS kicsit elbaszta. Szokás szerint.
A lényeg: igen, McCabe valóban elgondolkodott a balhék miatt lelépésen, de nagyon nem szeretne. Tényleg csak akkor, ha már tarthatatlan az állapot. Végtelenül csalódott volt az őszi teljesítmény láttán, ezért félig-meddig megérti a szurkolói reakciókat. Ezért leváltotta Robinsont és új tanácsot alakított ki, helyet adva abban önmagának és a fiának. (Rá még visszatérünk, fontos lesz...)
A lelátói problémák miatt az angolok ragaszkodnak a kártyához mindenkinek, mindenhova. Hogy ki kivel és miről tárgyal ennek a kapcsán az egy másik dolog, de ha rajtuk múlik, akkor mindenkinek kell kártya. Ezzel együtt tudni kell, hogy a télen, amikor McCabe itt volt, akkor kérdezték tőle, hogy alapvetően hány balhéra számít tavasszal (Nála a balhé ott kezdődik, hogy utcán/stadionban röpködnek a dolgok, be kell vonulnia a rendőrségnek, stb) Négy találkozót nevezett meg: UTE-DVSC itthon, Fehérvár-Honvéd idegenben. Ezektől a meccsektől tart. De ezeket eleve be is kalkulálta a tavaszra. Még meg is békélne ezzel idén. De egy valamit nem akar újra: stadionbezárást és sok milliós büntetést. A DVTK meccs után ugyanis nagyon olcsón megúsztuk, ám ki lett kötve, hogy még egy hasonló és életbe lép a féléves bezárást és a 20-50 millás büntetés. Na ezt már nem lesz hajlandó kifizetni. Kisebb balhékat az említett meccsekre még be is tervez, túl is tenné magát rajta, de a bezárásra és is bezár a bazárral reagálna... Ha mégis lenne kártyamentes szektor - pl a kapu mögött - akkor viszont a meccs elejétől fogva százas nagyságrendben lennének rendőrök a szektorok tetején a kijelző alatt pl illetve a kapu és a kerítés között a hálónál. És a legkisebb dobó mozdulatra is ugranának is ürítenék az összes szektort... De ezt lehetett is sejteni...
Más is történt a télen. Amikor hétfőn Short Angliába utazott "betegség" miatt, akkor valójában McCabel tárgyalt. Kevin megkérdezte tőle és Riedtől, hogy hova várja ezt a csapatot. Short mondta, hogy mindenképpen úgy számolnak, hogy a tavasszal 7-8 győzelem minimum lesz, itthon a Lokit és a lilákat mindenképp le akarja győzni, idegenben pedig a Győrt nevezte meg akiket verni lehetne a kiemelkedőbb csapatok ellen. A többi ugye a papírforma elvileg... 4.-5. helyet terveznek.
Erre mondta McCabe, hogy ha 6ba viszik a csapatot és nagy botránytól mentes lesz a tavasz, akkor a nyáron olyan mértékű pénzalapot szabadít fel a következő szezonra a bajnoki címet előrevetítve, amennyit eddig a 2-3 év alatt összesen költött a csapatra adósságrendezéssel együtt. (!!!) Ebben pedig nem csak ingyen keresett játékosok vannak, hanem ezúttal a nagy cél érdekében (feljutás-bennmaradás-nemzetközi kupa - ugye eleve így volt felépítve...) már pénzért, valóban a hazai mezőnyből bőven kiemelkedő játékosok megszerzése lesz a tét. Adott esetben ezúttal realitása lesz egy Torghelle, egy Szabics, egy kint kevés lehetőséget kapó Gyepes leszerződtetésének. Például ugye.
Az hogy eddig is ígértek hasonlókat, az csak Berkinek köszönhető. Ami egyenlő a nullával. És most kezd érdekes lenni a történet. Berki maximum fél évig lesz már csak a klub alkalmazásában... McCabe a fiát egyetlen célból hozta Pestre. Figyelje a Berkit. Ennyi. És ő figyelte, könyvelői múltjával pedig olyan dolgokat vett észre, hogy súlyos milliók tűntek el... Viszont csak úgy sem lehet Berkit kirúgni, mert hatalmas végkielégítést kellene fizetni neki. Na most ez nyáron már máshogyan lenne. Tehát nyáron Berki szinte biztosan távozni fog, mert McCabe is látja, hogy nem tiszta amit és ahogyan csinál.
Többek között azért tárgyalt azért annyit Matthaussal is, hogy idecsábítsa. Pelladyvel együtt. McCabe azonban nem támogatta az ötletet, mert nem csipázza Matthaust. Ennek ellenére Berki tovább tárgyalt, mert egy spanyol befektető cég 2,7 milliárd forintot hozna Matthaussal együtt és ebből ő is látna egy csekély összeget... Megkérdezték a játékosokat is a kérdésben: senki sem dolgozna szívesen együtt Matthaussal, százszor jobban megbíznak Shortékban.
Lényeg a lényeg, hogy Berki napjai meg vannak számlálva.
Most csütörtökön az ankéton lesznek bemutatások. Engedélyeké. Építési engedélyeké. Minden. Plusz az ÁNTSZ probléma is tisztázva lesz az építendő utca körül kialakult probléma miatt. Tehát, ha lesz mit bemutatni az azt jelenti, hogy van építési - nem csak bontási - engedély és ez nem csak elvi!
Illetve már tervezik Peti és a stadion búcsúztatóját. Óriási show keretében történne mindez, aminek a végén nagy sajtótájékoztató lesz a kézilabda csarnokban, kivetítőkkel, stb. McCabe, a teljes vezérkar, stb... Az utolsó meccs után pedig a jegy árának fejében a stadionból mindenki hazaviheti majd a székét relikviaként a müncheni minta alapján...
Erre a félévre nézve ezeket az infókat tudtam meg.
A lényeg:
- ha az angolokon múlik marad a kártya mindenhol.
- McCabe jófej, eleve tervez balhét, még el is fogadja, egyet szeretne: pénzügyileg ne kerüljön nehéz helyzetben miattuk a klub. Értsd: ne legyen zártkapu, ne legyen sok milliós büntetés. (Ez azért talán teljesíthető kérés... Főleg, ha eredményt is látunk majd.)
- ha megvan az első 6ba kerülés - egyáltalán nem elérhetetlen - akkor nyáron a harmadik szezonra ütemezett bajnoki címnek megfelelően - megnyílnak a csapok és az eddig Berki által tudottan kamuzott erősítések valósággá válhatnak a nyáron.
- engedélyek lesznek bemutatva az ankéton, lehet kérdezni, valamit tervek lesznek közzétéve.
- Berki napjai meg vannak számlálva, McCabe fia nonstop a sarkában van, lám a tavaszra máris szebbek a kilátásaink.
- már tervezik Peti búcsúztatóját, szóval ez nem olyan lesz, mint a 110 éves naaagy ünnep...
És még egy személyes vélemény (nem az enyém):
Az öltözői hangulatot látva, sokan, nagyon sokan csillogó szemekkel mennek haza és jönnek újra munkába, mert biztosak a tavaszi sikerekben. Olyan hangulatot és mentalitást, csapategységet és koncentrációt lát mindenki a játékosokon, ami a 2003-as csapatot is übereli. Én bízom benne.
Ezek tudatában egyedül a kártya az, ami miatt a nyárig problémázni lehet, de mivel jövőre már úgyis mindenhova kell, azt hiszem el lehet kezdeni megbarátkozni vele...
Ez a félév nem oszt, nem szoroz, azt hiszem óriási hiba lenne nyárig bárminemű okot és támadási felületet adnunk arra, hogy minden eddiginél nagyobb szarban maradjunk. Ha jönnek az eredmények és meglesz a 4-5. hely, azt hiszem kurvajó dolgunk lesz... Ha viszont Berki mégis marad és nem lesz igaz, amiket Kevin bá mondott, akkor szabad a pálya azt hiszem... Idén tavasszal tegyük meg sokadszor azt, amit megkell:
álljunk a csapat mögé, szurkoljunk és legyen nyugalom a lelátón. Egy Loki vagy a lilák ellen belefér pár tűz, McCabe se fog sírni miatta, csak zártkaput ne csináljunk. Simán meg lehet a jó helyezés és akkor az angolok bizonyíthatják, hogy komolyan a tervek.
Halkan jegyzem meg, hogy az általuk előre vázolt ütemet tartják... Nekünk nem tetszett, rögtön az első évben bajnoki címet akartunk. Nem lesz. De jövőre már ők is azt tervezik. Ezegyszer hagyjuk építkezni őket, ezek nem hülyék. Ld Berkit is kiszúrták.
Ezt a félévet bírjuk még ki!
Luckystriker belsős infói. Csütörtökön meglátjuk, mennyi a valóságalapja :)"
