• Fabio Capello
    #14003
    Shaw és Ferenczi szerint a Fradinak szüksége van Lipcsei játékára


    Nyolc hónapja kínozza magát, két hete már játékra alkalmas állapotban vár a lehetőségre, Bobby Davison edző mégsem szerepelteti: a súlyos sérüléséből felépülő Lipcsei Péter sem a BKV, sem a Jászberény ellen nem került be a Ferencváros keretébe. Az FTC angol mesterének magyarázata szerint a meccshiány miatt mellőzi a stáb a csapatkapitányt, a szurkolók viszont a pályára követelik – sőt a társak szerint is helye van a Fradiba

    Lipcsei Péter több mint két hete vár a visszatérésre, ám Bobby Davison sem a BKV ellen, sem a szombati, Jászberénnyel szemben 1–0-ra megnyert mérkőzésre nem nevezte a térdsérüléséből felépülő csapatkapitányt.

    A játékos a Nemzeti Sportnak elmondta: nehezen éli meg ezt az időszakot, hiszen nyolc hónapja azért dolgozik, csinálta végig a megterhelő rehabilitációt, azért gyűrte magát a gyógytornákon és edzett sokszor egyedül, hogy visszatérhessen, s rutinjával, tudásával segítse feljutásért küzdő csapatát (amelyben amúgy több mint tizennyolc esztendeje, 1990 augusztusában mutatkozott be).

    Mégis, mi az oka, hogy Bobby Davison továbbra sem számol az irányítóval? Nos, az angol mester a meccshiányt említi, amikor Lipcsei Péter kihagyásának okát magyarázza, s ezt a véleményt támasztja alá az ideiglenes csapatkapitány, Paul Shaw vélekedése is.

    „Amikor Magyarországra kerültem, és elkezdtem látogatni a Fradi edzéseit, azonnal Lipcsei Péter társaságát kerestem, minden gyakorlatnál feltűnt, hogy kivételes képessége van a futballhoz – mondta a vasárnap combizomhúzódás miatt cserét kérő angol támadó. – Sajnos azonban éppen a legrosszabb időben került újra megfelelő fizikai állapotba. Futballunk minőségétől függetlenül sorozatban nyerjük meg a meccseket, az edző filozófiája pedig az, hogy amíg hozzuk az eredményeket, nem szívesen variál.”

    „Mindamellett azt mondom, szükség van Lipcsei Péterre, aki egyrészt technikás játékával, másrészt fanatizmusával segítene a feljutás kiharcolásában” – tette hozzá Shaw, akivel Ferenczi István is egyetértett.

    „Az edző majd eldönti, mikor érdemes szerepeltetni, de állítom, a jó formában lévő Lipcsei Péternek helye van a Ferencvárosban” – nyilatkozta Ferenczi.



    így van, Lipcsei Petit a csapatba!!!