#13958
Ferencváros: Rieb György elmondta, a klubnak nincs tartozása
Befejeződött a Ferencváros konszolidációja – jelentette ki Rieb György, az FTC Zrt. elnöke a kedd délelőtti sajtótájékoztatón, melyen a Fradi vezetői az Advertum képviselőivel tudatták azt is, hogy a klub rendezte a 114 millió forintos ligahitelt is.
Nincs semmiféle tartozása a Ferencvárosnak – informált Rieb György, a Ferencváros Zrt. elnöke, aki közölte, hogy elérték, amit 22 hónappal ezelőtt kitűztek célul. Teljesen konszolidálták a Ferencvárost az angol befektetőknek köszönhetően, s mint az elnök elmondta, a klubnak 508 millió forint áll a rendelkezésére.
Az is kiderült, hogy a klub eddig eltartotta a labdarúgócsapatot, amely azonban most már megállhat a saját lábán.
A többi szakosztályról szólva Rieb György kifejtette, hogy részben tudják segíteni a költségvetésüket, de szponzori pénzekre is szükség van. A Ferencváros a hírnevéhez méltóvá vált az elnök szerint, így most már vonzó lehet a támogatók számára is. Az egyesület célja, hogy még több olimpikonja, világbajnok sportolója legyen. A sportvezető úgy fogalmazott, hogy lezárult egy szakasz, amelyet nem szeretnének újra átélni.