-
#13750
Robbie Savage a Fradiban?
A Nemzeti Sport Davison-interjúja alapján ennek megvan az esélye. Vezetőedzőnk egyben cáfolja a távozásáról felröppent hírt is. Megjegyezzük, a cikk meglehetősen pontatlan. A Derby County nem Chris Hutchingsot váltották le, hanem Paul Jewell mondott le, az ő helyére nevezték ki egyelőre átmeneti megoldásként asszisztensét, Chris Hutchingsot. Akinek ráadásul jelenleg igen jók az esélyei a posztjának megtartására, ugyanis engedélyt is kapott az érkezőkről és távozókról szóló tárgyalások levezénylésére.
Nem hagyja el a Ferencvárost. Bobby Davison állítja, mindössze szurkolói spekuláció volt, hogy felvetődött a neve a Derby County esetleges új szakvezetőjeként. A Fradi angol edzője továbbra is a zöld-fehérek megerősítése érdekében tárgyal a kiszemeltekkel – többek között a walesi fenegyerek Robbie Savage-dzsel.
Bobby Davison, a Ferencváros angol mestere nagyjából egy hete arról számolt be a Nemzeti Sportnak, hogy egyelőre nincs előrelépés a téli szerződtetések ügyében, ráadásul angliai tartózkodása során keserűen tapasztalta: hiába szemelt ki egykét Championshipben szereplő labdarúgót, aki erősítést jelentene a Fradinak, ajánlata nem versenyképes a szigetországi fizetésekkel. A két ünnep között aztán már a szakvezető pályafutása került fókuszba, több hírportál a Wharfedale Observer című lapra hivatkozva megírta, hogy Bobby Davison váltja Chris Hutchingsot az angol másodosztályú bajnokság 18. helyén álló Derby County kispadján.
„Ez kacsa, amely egyrészt abból következhetett, hogy éveket húztam le játékosként a Derbyben, kedveltek a szurkolók, az edzőváltás után pedig azt hallani, a klubhoz kötődő szakembert keres a vezetőség – mondta el Bobby Davison. – Másrészt láthattak a Derby szimpatizánsai, mert Robbie Savage átigazolása miatt kint voltam egy meccsen. Nincs szó róla, hogy elhagyom a Ferencvárost, sőt igazság szerint rosszul érintett Chris Hutchings leváltása, hiszen vele már majdnem megegyeztem Savage szerződtetése ügyében. A walesi válogatottat érdekli, érdekelné a ferencvárosi lehetőség, de most, hogy új edző érkezik a csapathoz, bizonytalanná vált a közös jövő, kénytelenek vagyunk megvárni, ki ül le a kispadra, és neki mi a terve a középpályással, számol-e vele, vagy hajlandó nélkülözni.”
Bobby Davison másik angol kiszemeltjének megszerzése is lehetetlen vállalkozásnak tűnik, ugyanis Jordan Robertsont letartóztatta a brit rendőrség: a legutóbb a Southampthonban kölcsönben futballozó sheffieldi támadó közúti balesetet okozott – állítólag ittas állapotban… De akkor kivel erősít a télen az FTC? A szakember angliai látogatása előtt arról beszélt, hogy szándékában áll brit bajnokságokban profiskodó magyar játékosokat hazacsábítani. Nos, eddig ezen a téren sem járt sikerrel.
„Most már elárulom, a Newcastle-ban légióskodó Kádár Tamás megszerzése lett volna a fő cél, ám a »szarkák« keretét megtizedelő sérüléshullám ebbe is beleszólt: a magyar védő bekerült az első keretbe, és noha jeleztük kölcsönvételi szándékunkat, azt a tájékoztatást kaptuk, ha Kádár Tamás nem tud huzamosabb ideig megragadni a legjobbak között, Championshipben szereplő klubhoz adják kölcsön. Eközben a korábban a Fradiban is játszó Rósa Dénest is szerettem volna megnézni, ám mivel a középpályás a reserve-bajnokságban játszik, amely szünetel az ünnepek alatt, csak két hét múlva tudok elutazni hozzá.”
Tehát még kérdéses, jelentkezik-e új labdarúgó a Fradi január 19-én kezdődő felkészülésekor az Üllői úton, illetve a január 30án esedékes máltai edzőtáborban. Ami viszont garantált, az a kíméletlen munka.
„Budapestre érkezésem után az egyik, számomra idegen és elfogadhatatlan furcsaság az volt, hogy Magyarországon a téli, illetve nyári felkészülés alatt tíz-tizenöt edzőmeccsel készülnek a csapatok az idényre. Érdekes módon az angol sztárcsapatok szakvezetősége sem a magyar módszerben hisz, mind maximum öthat edzőmeccset szervez az előidényre. Egyrészt ezeken a találkozókon a keret fele nem kapja meg azt a terhelést, amely az erőállapotot javítja, másrészt a sérülésveszély is nagyobb – arról nem beszélve, hogy némely poszton könnyedén ellazsálhatja a játékidőt a futballista. Sokkal hasznosabb, ha egymás között játszanak a fiúk.”
Bobby Davison magát okolja azért, hogy a nyári felkészülés során nem a megfelelő tudású riválisok ellen játszott a Fradi, éppen ezért a télen csupa hasonló erőt képviselő együttes ellen lép pályára a zöld-fehér csapat.
„A nyáron olyan meccs is szerepelt a programban, amelyről utólag elmondhatom: semmit sem ért. Harmadosztályú ellenfelünk tíz emberrel beállt a kapu elé védekezni, mi pedig állófocit játszottunk. Éppen ezért az idén terveink szerint megmérkőzünk az élvonalbeli Vasassal, a Nyugati csoport egyik favoritjával, a Péccsel és talán a Pápával, majd Máltán is játszunk egy külföldi gárdával. Közben lesz két Ligakupa-mérkőzésünk, úgyhogy mondhatom, összeállt a program, s persze minden marad a régiben: hajtás az edzéseken kifulladásig, hogy a tavasszal minden meccsen a Fradi domináljon.”
