• Csesza
    #13297
    Bobby Davison:


    Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen eredményes játékkal szolgáltuk ki a szurkolóinkat, de ugyanakkor csalódott vagyok a bekapott gól miatt. Néha nagyon nehéz olyan mérkőzést játszani, ahol ilyen hamar emberhátrányba kerül ellenfelünk, a Békéscsaba hozzáállása szimpatikus volt, de hangsúlyozom, morcos vagyok, nem kellett volna gólt kapnunk.

    Nem tudok sokat jelenleg Lipcsei sérüléséről, hamarosan kórházba viszik, megröntgenezik, holnap lesz meg az eredmény. Nagy fájdalmat érez a lábában, holnap reggelre többet tudunk majd. Reméli, hogy ez a csapat igazi arca, múlt héten az első 45 perc volt katasztrófális, remélem ez az első, és az utolsó ilyen alkalom is volt. Majd az idő megadja rá a választ. Ferenczi csapattársai is legalább ekkora dícséretet érdemelnek mint ő, hiszen a helyzeteket csak az ő segítségükkel lehet gólra váltani, így senkit nem szeretnék külön kiemelni. Nem értek egyet azzal, hogy gond lenne kapusposzton. Nincs több tervezett igazolás, 38 főből áll az első csapat kerete. Minden mérkőzés után csak a következőre figyelünk, holnap le fogok ülni a stábbal, és eldöntjük, kinek adunk lehetőséget a Magyar Kupa mérkőzésen.



    remélem Lipcsei Petinek nincs komolyabb baja :S