• Grenzjager
    #13093
    Tordas–Ferencvárosi Football Club 1–0.

    Nem a másodosztályra készülő FTC labdarúgói játszottak vasárnap edzőmeccset, hanem a Ferencváros szurkolóiból alakult együttes lépett pályára a Fejér megyei településen. A budapesti negyedosztályban induló szurkolói csapat történetének első mérkőzése volt ez, ahol tényleg nem az eredmény volt a fontos. Egy kizárólag Ferencváros-szurkolókból álló egyesület létrehozásának ötlete tavaly merült fel először. Horváth Krisztián csapatkapitány elmondta, hogy a jelenlegi keret több tagja már évek óta együtt játszik, hazai és nemzetközi kispályás tornákon indultak rendszeresen. Tavaly vetődött fel a gondolat először, hogy hivatalos, nagypályás bajnokságban játsszanak, és ez az idén tavasszal realizálódott, amikor megalakult a Ferencvárosi Football Club. Drukkerekből álló csapatokra Angliában is van példa, a Wimbledon, a Manchester United és a Liverpool fanatikusai is játszanak alsóbb osztályokban. A szurkolói Fradi szakmai munkáját az egykori Üllői úti kedvenc Vincze Ottó és Korolovszki György irányítja. Úgy néz ki, a kezdeményezést az FTC is támogatja, sőt a klubot öltöztető sportszergyártó cég is jelezte, hogy szerelést biztosít az amatőr csapatnak.

    Az első mérkőzésen tehát túl van a csapat, mostantól edzésekkel készül a BLASZ IV. 2008–2009-es idényére, a cél az első évben egy osztállyal feljebb lépni. A tordasi mérkőzésen mutatott csupaszív játékot látva, annyi biztos, hogy a siker nem a hozzáálláson múlik majd.
    (magyarhirlap)