-
#12746
Csank a Fradiról: Ez volt a leggyengébb csapatom!
Mint ismert, a Ferencváros nyártól harmadik szezonját kezdi meg az NB II-ben. Az idei kudarc okait sokan elemezték már, most megszólalt a csapat idény közben leváltott szakembere, Csank János is. A korábban a Ferencvárossal bajnoki címet szerző mester a 100%Fradi hetilapnak beszélt arról, miért volt jobb a Kecskemét a Fradinál, amelyről azt mondta: ez volt mindenidők leggyengébb csapata, amit irányított.
Tisztában voltam vele, hogy az őszi szezon nem rólunk fog szólni, az volt a cél, hogy télen ne legyünk kilátástalan helyzetben. Ezt sikerült is elérnünk, hiszen az őszi szezon végén négy ponttal állt előttünk a Kecskemét, az első tavaszi fordulót elveszítették, így mindössze egypontos volt a hátrányunk - mondta Csank, aki hozzátette:
- Télen arra vártunk, hogy megérkezik az angolok pénze, és megfelelő módon tudunk erősíteni. Sajnos rajtunk és rajtuk kívülálló okok miatt csúszott a szerepvállalásuk, így meghiúsultak az igazolások. Csókért sajnos senki nem szerződik a Ferencvároshoz, ebben az időszakban pedig ennél sokkal többet aligha tudtunk volna ajánlani bárkinek is.
Mint ismert, a Kecskemét végül 13 ponttal végzett az FTC előtt. Arra a kérdésre, hogy Tomiszlav Szivics csapata ennyivel jobb volt-e csapatánál, Csank ezt mondta:
- A tabella ezt mutatja. Jártam több alkalommal is Kecskeméten, és éreztem, hogy borzalmas nehéz dolgunk lesz. Nem elsősorban a csapat játékereje miatt, bár ez sem elhanyagolható, hanem az óriási összefogás miatt, ami az egész városban érezhető volt. Legutóbb Egerben tapasztaltam ilyet, amikor a Debrecen és a Békéscsaba előtt feljutottunk az egy csoportos NB II-ből. Ráadásul vetélytársunk télen remekül erősített, posztra hoztak játékosokat, és a rutinosabb emberek mellett, a fiatalok is hozták magukat, gondolok itt például Koszóra vagy éppen Kormosra. Az, hogy mi nem tudtunk erősíteni, ránk bénítóan hatott, míg az ellenfelek vérszemet kaptak, hiszen joggal érezhette a Kecskemét vagy éppen a Szolnok is, hogy lehet keresnivalójuk ellenünk
Csank saját felelősségéről így vélekedett:
- Sokat gondolkodtam ezen, nehéz feldolgozni, de nem érzem magam bűnbaknak. Én voltam a csapat edzője, vállalom a fellelőséget, hiszen nem sikerült elérnünk a célunkat. Azt azonban megjegyezném: ebben a kudarcban nem csak én vagyok sáros.
A rutinos, sok helyen megforduló szakember értékelését ezzel zárta, amikor azt kérdezték tőle, egy képzeletbeli ranglistán hová helyezné a mostani Ferencvárost a Csank- csapatok között:
- Ez volt a leggyengébb csapatom…
pepsifoci.hu
