-
Grenzjager #12351 "Kikapott és nehéz helyzetben Hat pontra nőtt az NB II Keleti csoportjában a listavezető Szolnok előnye, miután hazai pályán 2–1-es győzelmet aratott a Ferencváros fölött. Könnyen lehet, hogy az FTC már csak álmodozhat a feljutásról, bár sokan azt mondják, hogy a hátralévő tíz fordulóban még sok minden történhet. A mintegy hatezer ferencvárosi szurkoló elkeseredve hagyta el a stadiont, jó kétszázan meg is várták az öltöző előtt a csapatot: szidták a játékosokat és az edzőt. A mérkőzésen kisebb rendbontás történt. Az első félidő végén többen megindultak a pálya felé, amikor a házigazdák megszerezték a vezetést. A meccs végén pedig rohamrendőröknek kellett közbeavatkozniuk. Az egyik biztonságinak a kulcscsontja is eltörött.
Lipcsei Péter csapatkapitány is maga alatt volt a lefújás után. A sokat megélt korábbi válogatott futballista így vélekedett: "a Szolnokra látogató szurkolók igazán megérdemelték volna, hogy győzelemmel térjünk haza. Azt mondhatom, hogy a döntetlen talán igazságosabb lett volna, de a futball nem kívánságműsor. Roppant nehéz a feladatunk, de mégis azon a véleményen vagyok, hogy az nem fradista, aki ebben a helyzetben feladja."
A Ferencváros vezetőedzője, Csank János kiemelte, hogy futballistái az első félidőben idegesen, pontatlanul játszottak, ráadásul a szolnoki kapus és az egész hazai csapat nagyon jó napot fogott ki. A második félidőben ennek ellenére Shaw, Bartha és Ndjodo több gólt szerezhetett volna, de elpártolt a szerencse a csapattól. Csank is látja, hogy nagyon nehéz helyzetben van a Fradi, de nem adják fel. A szakmai munkát felügyelő Bobby Davison udvariasan elhárította érdeklődésünket, mondván, ő csak a szezon végén értékeli a csapat munkáját, addig a mérkőzések után a vezetőedző feladata nyilatkozni.
A klub kommunikációs igazgatója, Ganczer Gábor azt mondta, hogy az új tulajdonossal, Kevin McCabe-bel kötendő szerződésnek nem kitétele, hogy az FTC az NB I-ben szerepeljen. Csak az a kikötés, hogy a csapatnak minél hamarabb vissza kell kerülnie az élvonalba, lehetőleg már az idén. A kommunikációs igazgató mindenesetre optimistán azt mondta, hogy a tíz forduló alatt lehet még harminc pontot szerezni, és biztos benne, hogy a vetélytársak nem fogják botlás nélkül hozni a hátralévő találkozókat."
- szóval megy a szokásos magyarázkodás... csodavárás... álmodozás, arról szó sincs hogy majd KÜZDENI is fognak a FERENCVÁROSért... 30 pont? vicces... mert ha 30 pontot is szerzünk, 3-szor kell buknia a Szolnoknak..
