• Grenzjager
    #11716
    Rieb György: Rossz érzéseim vannak a hivatalos bejelentés előtt
    A különböző internetes fórumokon reggel óta az a hír járja, hogy eredménytelen lesz a Ferencváros és az általa használt Üllői úti-Könyves Kálmán körúti ingatlan eladására kiírt állami pályázat. Hivatalosan ezt még senki nem erősítette meg. Rieb György, az FTC elnöke annyit mondott lapunknak: rossz érzései vannak. Ő úgy tudja, délután 3 és 4 óra között várható hivatalos bejelentés a vagyonkezelőtől. A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elődje, a KVI december 28-án még érvényesnek minősítette a Scarborough Ltd. által benyújtott anyagot. Információink szerint a szurkolók már szervezkednek, és elindultak az ÁPV Zrt. Pozsonyi úti székházához.

    A Ferencváros Szurkolók Szövetségének honlapján, a fradidrukker.hu-n egy felhasználó az alábbiakat írta szerda délelőtt:

    „Állítólag 3-4 körül adnak ki hivatalos közleményt. Az előbb beszéltem Riebbel, azt mondja, hogy "nem tud semmit", de már három napja tudja, gáz van. Elvileg arra hivatkoznak/tak, hogy jogszerűtlen (!) a tender, amit maga az állam írt ki. Alapvetően belső harcok vannak a régi és volt vezetés között (a volt KVI és az új között). Rieb szerint a három opció: érvényes, érvénytelen, meghosszabbítják. Meglepő... Pontosítok, mert már reklamáltak: az az infó, hogy a volt és az új KVI között hatalmi harc van, nem Riebtől származik, hanem teljesen más forrásból (ezt még tegnap hallottam). Minden más stimmel.”

    Boros Bánk Levente, a Ferencváros Szurkolók Szövetségének alelnöke a Nemzeti Sport Online megkeresésére elismerte, hogy a fentiek tőle származnak.

    „Tegnap estig biztos voltam az angolok sikerében, a szurkolókkal együtt nyugodt voltam a jövőt illetően” – mondta.

    „Ha igaz, hogy jogszerűtlen a kiírás, akkor a kérdés csak az, hogy miért most az, korábban miért nem volt az?”

    „Hangsúlyozni kívánom, hogy mostantól kizárólag az állam felelőssége, ha nem menekül meg a Fradi.”



    Amúgy most jelentették be hivatalosan is:


    eredménytelen lett a pályázat