Szeretnék elnézést kérni azért a teljesítményért, amit a tavasszal nyújtottam. Aki látta az edzésmunkámat, az tudja, hogy nem a szándékommal, vagy az akarással volt a baj, hanem sodródtam az eseményekkel, illetve az események után. Én is, amellett hogy labdarúgó vagyok, szeretem a Ferencvárost és talán többet foglalkoztam a klub jövőjével, mint a jelennel. Ez nagy hiba volt, hiszen mindig baj van, ha valaki nem azzal foglalkozik, ami az ő feladata.
Ezen kívül rendkívül sajnálom, hogy a vasárnap déli szurkolókkal való beszélgetés során félreérthető volt, amit mondtam. Több mint egy hónappal ezelőtt hívtak meg arra a születésnapra, amire elmentem szombat este. Hogy lelkileg hogyan éreztem magam, azt csak én tudom. Azt azonban, hogy „miért ne bulizhatnánk” ezt nem mondtam, amit teszek, azért vállalom a felelősséget, de téves állítások szeretném, ha senkit nem befolyásolnának.
Persze lehet azt mondani, hogy na tessék, most itt mentegetőzik a Dragoner, de nem gondolom, hogy mentség ez a néhány sor, csupán talán a tisztábban látást segíti.