-
Grenzjager #10706 Megválasztották a Ferencváros új elnökségét
Hongkongi kézbe kerülhet a klub
2007. május 31. 17:16
MNO
Közgyűlés tartott ma a Ferencváros. Ezen a klub elnöke, Dámosy Zsolt beszámolója után nyilvánossára került, hogy három céggel áll kapcsolatban a vezetés, mindegyik komoly érdeklődőnek tűnik. Ebből egyiket, egy hongkongi céget az FTC Zrt. megvásárlása érdekelné.
• Dámosynak nem tetszik az FTC új vezetése
Dámosy hozzátette, ő elvileg megállapodott arról a céggel, hogy azok megvásárolnák a zrt. részvényeinek 80%-át, és rendeznék az adósságot, természetesen ezt jóvá kellene hagynia a klubnak is.
Azt a jelenlegi elnök nem mondta ki egyértelműen, melyik földrajzi területről érkezne ez a vállalat, de a jól értesültek szerint ez lehet a korábban már rebesgetett hongkongi cég.
Az elnök megemlítette a másik két céget is, akik - beszámolója szerint - csak az ingatlantenderben vennének részt. Egy hazai cég az elsőszámú jelölt, amely az FTC-vel karöltve indulna el a pályázaton és szó van egy angol érdeklődőről is. - zárta szűkszavú mondanivalóját Dámosy Zsolt.
Megválasztották az új elnökséget
Az közgyűlés vége fele megválasztották az egyesület új elnökségét is.
Az elnökség névsora:
Balogh Ákos, Dámosy Zsolt, Hermány Csaba, Jakabházy László, Kassai György, Kruj Iván, Rieb György, Sipos Jenő, Takács Tibor, Maglódi Lajos, Sike András (utóbbi két személyt a Sportigazgatóság delegálta), Albert Flórián (tiszteletbeli elnök).
Valószínűleg hétfőn dől el, hogy ki lesz a klub elnöke.
Lezajlott az FTC első közgyűlése, amelyen a klub tagjai döntöttek az elnökség összetételéről. Az új elnököt az elnökségbe bekerült tizenkét tag közül választja majd ki a testület hétfőn.
Az eddigi elnök, Dámosy Zsolt is tagja az új elnökségnek, de elmondása szerint nem biztos, hogy a továbbiakban is elnök akar lenni.
- Tiszteletben tartom a szavazás végeredményét, de ez nem jelenti azt, hogy elégedett is vagyok azzal - mondta az elnök a 100%Fradinak. - Azért vagyok csalódott, mert nem úgy alakult az elnökség összetétele, ahogyan én azt a leghatékonyabbnak láttam volna. Bekerültek olyan tagok, akik az elmúlt hónapokban nem dolgoztak eleget a Ferencvárosért, nem kerültek viszont be olyanok, akik az elmúlt hónapokban részt vettek a közös munkában. Saját szerepemről elöljáróban annyit, hogy a negyedik legtöbb szavazatot kapva kerültem be az elnökségbe, ami körülbelül megfelel annak, amit vártam. Bár tagja vagyok az elnökségnek, de egyáltalán nem biztos, hogy a továbbiakban is elnök akarok lenni. Még alszok rá egyet, hogy van-e értelme így elvállalni a feladatot, ha engem kérnek fel, de a fentebb elmondott okok miatt egyelőre közelebb állok ahhoz, hogy nincs.
