• Axon
    #33253
    Teljes mértékben egyet értek veled.
    Én most járok levelezőn könyvtár-informatikus szakra. Az első évet fejeztem be majdnem minden tantárgyból ötössel. Többször vizsgáztam együtt napalisokkal, na meg igen jóban lettem néhány tanárral is, mert szeretek elbeszélgetni velük órán kívül is. Saját és a tanárok tapasztalatából látom/hallom, hogy mennyire "selejt" a mai főiskolások túlnyomó többsége. Gyakorlatilag az égegyadta világon semmit nem tanulnak. Nem arról van szó, hogy kicsit, vagy felületesen, hanem semmit, nullát. Gyakorlatilag sorra buknak mindenből, de még a 3. pótvizsgára is bemennek úgy, hogy egy szót sem tanulnak. A tanárok meg rá vannak kényszerítve, hogy valahogy mégis átrugdossák őket egy kettessel, mert kell a fejpénz az iskolának. Ez az egyik fő oka, hogy itt vagyunk tele értéktelen diplomások tízezreivel, akik persze nem is kapnak munkát.
    Most csökkentették az államilag támogatott helyek számát. Nagy volt a hiszti, de egyrészt jól tették, másrészt még tovább kellene csökkenteni a helyek számát.
    Csak egy példa. Nyíregyházára programozónak nappali szakon államilag finanszírozott képzésre 240 ponttal (azaz színkettes érettségivel) is be lehetett jutni (de sorolhatnám tovább a matematikusok (2-es középiskolai matek eredménnyel) vagy egyéb szakokat is). Érettségin csak azok kapnak kettest akik semmit sem tudnak, akik már le tudják írni a saját nevüket, azok már simán megkapják a hármast is.
    MerlinW te programozó vagy. Te aztán igazán tudod, hogy milyen programozó lesz az ilyen emberekből. Arra pedig mérget vehettek, hogy amelyik veszi a fáradságot, hogy bejárjon a vizsgákra, az 4-5-6 év alatt csak elvégzi a fősulit és akkor már nagypofájú, melldöngetős diplomás programozó lesz, aki habzó szájjal követeli, hogy az állam biztosítson neki munkahelyet.