#33250
IMYke részben van igazad, de az éremnek két oldala van. Ahogy írod vannak a link arcok, teljesen igazad van találkoztam velük az egyetemen, de ezek nem élik túl általában az egyetemet hanem kihullanak, vagy könnyebb szakokon végeznek amivel nem lehet semmit se kezdeni később.
Viszont én tartom bicskanyitogatónak, hogy aláíratnak a hallgatókkal egy szerződést, miszerint a itt kell dolgozniuk a képzési idejüknek a kétszeresét, úgy hogy nincs munkahely, mert tényleg nincs. Mert ha úgy lenne, hogy aki végzett azt egyből berakják valahova, akkor oké. Aláíratnak veled egy papírt amit be kell tartanod de a feltételeket nem teremtik meg hozzá, ez bicska nyitogató.
Egyébként felesleges az egészről beszélni, mert 2 éven belül az állam teljesen kivonul a felsőoktatásból és csak önköltséges alapon fog menni, ezt nyilatkozták, úgyhogy örülök, hogy én még "a rossz rendszerben" jártam ki a sulit, mert fizetni nem tudnék 280ezer félévente, pedig a programtervező informatikus képzés annyiba került amire jártam, csak én még államin járhattam.
Viszont értékesebb lesz a diplomám, mert még kevesebben leszünk, pedig így sincs olyan sok diplomás programozó egyelőre.
Csak azt nem tudom, hogy az ország vezetői, hogy végezték volna el a sulit, ha nekik is fizetniük kellett volna. Elgondolkodtató. Mert nem egynek van jogász végzettsége és a jogász képzés már jövőre is csak költséges formában indul. Idén volt utoljára 100 állami helyük, de az is csak azért, hogy legyen valami folyamatosság az átvezetésükben.