-
#16039
Tisztelet mindenkinek! Öröm volt itt olvasni ennek a mi kis családunknak a visszaemlékezéseit. Kb. 2 hete indult be nálunk nagyon komolyan a munka-móka --igaz előtte is már folyamatos hajtás volt--, így általában reggel fél 8-kor távozom és este 23 óra után érkezem haza, és külön jól esett emberi szavakat olvasni. Részemről hatalmas kalandokat nem tudok mesélni, max. néhány példát arra, hogy a diákmunka micsoda rabszolga-meló, és mennyire kihasználják a kölyköket.
Középiskola után diákként minden nyáron dolgoztam valamit, akkoriban még számítógépre, music-centerre gyüjtöttem, és ha pénzt nem is sokat, de tapasztalatot bőven szereztem.
Egyik nyáron a "híres" Universitas közreműködésével könnyű fizikai munkának meghirdetett munkára jelentkeztem egy papírgyárba. Úgy nézett ki a munka, hogy Ráckevére kellett kijutni, és hajnali 5:30-ra átöltözve, frissen munkára jelentkezni a művezetőnél. Ehhez a legelső, 4:30-as buszt kellett a lakóhelyemen elérnem, szóval mocskos korán kellett kelni. Ha csak 5 percet késtünk, akkor a munkavezető ránkvert +1 óra munkát, kec-mec nem volt. 9-kor aztán elérkezett a "rettentő hosszú", mintegy 20 perces reggeliző szünet ideje. Ezt mi kis amatőrök öltözőhelyiségbe mászkálással, többi diákokkal való dumálással, kézmosással, opcionális wc-használattal, és végül, de nem utolsó sorban persze az otthonról hozott kaja elfogyasztásával töltöttünk, amiből éppen az utóbbira alig maradt idő. A rutinos három-műszakban edzett öreg rókák persze a gép mellett tartották a kajájukat, és a kürtszó megszólalása utáni 10. másodpercben már mindegyiknek ott lógott a szájába a fél karéj kenyér meg a füstölt kolbász, meg aztán azok nem is locsi-fecsiztek senkivel. Mi meg jól megszívtuk a szociális életet, mert a reggeli szünet 5 perccel való meghosszabítása a munkavezetőt ugyanarra az elmés büntetési technikára sarkalta, amit a reggeli késésekre kitalált...
A munkát a kartondobozvágó gépek mellett végeztük: vagy a gépbe kellett adagolni a nyers kartonlapokat, vagy a végénél kellett elkapdosni a készre vágott és festett lapokat, majd azokat raklapra 2 méteres magasságig rakni, lefóliázni. Gyakran olyan sebességgel köpte magából a gép a terméket, hogy képtelenség volt vele tartani az iramot, szakadt rólunk a víz, a sztatikusan feltöltődött futószalag meg előszeretettel sült ki az óvatlanul nekitámaszkodó egyén combján --élénkítő volt, nem mondom. A szakik persze leszarták, hogy a hülye kölyök már derékig áll a kartonban, és csak akkor állították le a gépet, ha beszorult az anyag, vagy valami hasonló galiba történt.
Egyszóval a hirdetéssel ellentétben könnyűnek korántsem volt mondható a munka, nem beszélve a melegről, és az iszonyatos zajról. Az sem volt ritka, hogy a kartonokkal megrakott raklapokat békán mi szállítottuk a raktárba, és a nagy rohanásba egyszer rá is húztam az egyiket a lábamra, csoda hogy nem tört el a lábujjam, pedig saccra, volt vagy egy mázsa teher rajta.
Később kiderült, hogy az üzemvezető nagyfőnök az egyik ismerős doktorandusz srác bátyja, és jót beszélgettem vele, amiből kiderült, hogy annak a pénznek a felét, vagy talán többet is a diákszervezet rakta zsebre, amit a mi munkánkért fizetett a kartongyár. Akkor volt először és egyben utoljára, hogy ilyen szervezésben válaltam nyári munkát.
Aztán egyik nyáron voltam utcai ügynök is, még a válalkozó igazolványt is ki kellett váltanom. Egy nagy raktárból hordtuk hatalmas táskákban magunkkal a rettentő gagyi cuccokat, és próbáltuk az utcán mindenkinek elsózni. Szó szerint a stricitől a zsaruig, a 90 éves nagymamától a 16 éves kölyökig mindenkit leszólítottunk, reggeltől estig róttuk az utácákat, mindezt röhelyes részesedésért. Az első nap végére olyan hatalmas vízhólyag nőtt mind a két taplamra, hogy az bármelyik orvosi magazin címlapján viríthatott volna, de mese nem volt, másnap reggel nyolcra --kb. 1 órás utazással-- már újra a raktárban kellett lenni. Ez a nyár anyagilag elég katasztrófálisra sikeredett, még én örültem, hogy a végén nagyjából null-szaldósra jöttem ki, bár 5 év múlva kaptam egy levelet az APEH-től, hogy fizessem meg azt a 109 Ft be nem fizetett ÁFÁ-tartozásomat, ami azalatt az 5 év alatt, amíg erről egy árva szót sem szóltak, kb. 500-valahány forintra felduzzadt. ;)
Voltam reklámkatalógus-borítékoló is, ezt a munkát egy rég lejárt Expressz-újságból bányásztam ki. Itt egy szir-szar áruk katalógusát és egy ipari gyémánttal díszített --gyakorlatilag hulladék-- gyűrűt tettünk naponta többezer (!) a borítékba. Az volt a cég trükkje --utólag tudtam meg--, hogy a borítékot utánvéttel adták fel, és 500 forintot kellett kifizetniük a gyanútlan áldozatoknak, hogy hozzájussanak a csodás gyűrűhöz. Pár hónapra rá a Gazdasági Versenyhivatal nemtomhány-millióra birságolta a céget a vévők megtévesztéséért stb., mert a gyűrű a szakértői vélemény szerint még talán 100 forintot sem ért.
Hát ilyen jó cégeknél dolgoztam én nyaranta naív diákként, gyűjtve a rengeteg tapasztalatot, pénzt viszont kevéssé.
Volt azért egy pozitív példa is:
Egyik nyáron pl. azt csináltam, hogy elindultam a körúton, és minden boltban megkérdeztem, hogy nincs-e szükségük diákmunkásra. Egy órán belül megvolt a munkám: másnaptól az Oktogonnál lévő Kátay-áruház raktárában húztam az igát. Igaz csak napi hat órát válaltam, így kevesebb pénzt kaptam, cserébe több időm maradt délután, és ott is igen komoly fizikai munkát végeztem, minden alja munkát nekem kellett megcsinálni, de korrektek voltak, és arra az egy hónapra még 2 nap szabadság is járt ott nekem, amiből ha jól emléxem betegség miatt egy napot kényszerűségből ki is vettem, a másikat meg kifizették a végén.
Na, részemről mára ennyi elég is lesz a diákmunka szépségeiből, remélem okultatok belőle. :)