-
#15948
Erröl most akaratlanul is eszembe jut az a bizonyos péntek délutáni munkanapon kb. 1 hónapja amiről részeletsen közvetítettem itt a fórumon.
13.00-18.00 -ig tartott a munkaidőm és a melóhely udvarán megyei tűzoltónap volt.
Kb. 12.55-kor érkeztem, 15 másodperc múlva csattant a lakatom a bicikli tárolón és úgy 12 óra 55 perc 25 másodperckor már a kezembe is nyomták az első korsó hideg csapolt sört :-)
Aztán volt malacsült, majd egy nagy tányér bírkapörkölt és 18.00-ig megittam négy korsó sört. Mivel ez munkaidőben volt, így ezért nekem még fizettek is.
Hajaj, de kár, hogy nincs minden nap megyei tűzoltó találkozó.... :-)
Azért dolgoztam én egyszer egy igazi gettó helyen is, ami bár 6 éve történt, de lázálmaimban még manapság is kísért lelket gyötrő, hideg és kegyetlen vízióival.
Egy számítógép szervízben dolgoztam le egyszer 4 napot. Trugykó pokoli történetei dizni matinék ehhez a 4 naphoz képest. Leírni nem tudom és nem is akarom, mert igazán csak az értené meg, aki már dolgozott ott és olyanok bőséggel találhatók, mivel hihetetlen mennyiségben cserélődnek ott az emberek.
Nagy elégtétel volt a sorstól, hogy a mostani sulimban az egyik osztálytársam is dolgozott ott. Rögtön testvérek lettünk :-)
Pesttől Debrecenig csak erről beszéltünk, szinte meggyónva egymásnak a megaláztatásainkat, így kovácsolva köztünk szinte testvéri bensőséges viszonyt. Ő 3 hetet húzott le a pokolban, ahol még egy idegenlégiós veterán is sírva menekülne vissza a - melóhelyhez képest - nyugdíjas napközi otthonok nyugalmát idéző francia idegenlégióba. Ő 1 hét után akarta ott hagyni a rémálmot, de súlyos körülményei miatt még ráhúzott 2 hetet, ezzel is igen előkelő helyet kiharcolva magának az eddig ott dolgozók végtelen folyamának ranglistáján. A szerencsésebbek bizony már az első nap otthagyták a melót, ezzel mentve meg lelküket a kárhozattól.
Sosem felejtem el azt a csütörtök délutánt, amikor fogaimat összeszorítva, mágikus amulatteimet izzadt tenyeremben szorontgatva és a délután 5 óra soha eljönni nem akaró időpontja után bementem a "főnökhöz" felmondani.
Tökéletesen illet rám a "vissza sem nézve menekült" meghatározás.
Megvertek, megaláztak, megerőszakoltak, lehugyoztak, megrugdostak, lenégereztek, kiheréltek, kiszipolyoztak, nőnek öltöztettek, fejemre kullantottak, szétmarcangoltak... és ezt mind lelkileg.
Csütörtök este egy park...
Ülök egy padon, az egyik legjobb barátommal és néma csend. Üveges tekintettel meredek a semmibe, miközben egy durbintssógor borosüveg nyakát szorongaton. Máskor pillanatra sem szünő vidám hangzavarnak most nyoma sincs. Miniszoknyás lányok nyálcsorgató stírolása, leszólongatása, ölünkbe ültetése negatív.
Két liter bor megivása után megválltó sötét révület...
Két hét rehabilitáció után már ki tudtam ejteni a számon emberi szavakat. Sebeim soha nem gyógyultak be, csak az idő jótékony homálya fedi be őket.
A fentebb leírtak sajnos tényleg a szomorú valóságot fedik egy az egyben...