-
#15225
"Ez az én mesém, a Csillagok meséje, és a saját szavaimmal mesélem el neked, ahogy a tanítóm mondta nekem, az ö szavaival.
Jin'jei kicsiny falujában, Unyin morajló dombjai közelében, élt egy Mon'aa nevü lány. Kíváncsi lány volt, és mindig a felnött Alatien-ek nyomában volt.
"Menj, játssz máshol!" - mondták Mon'aa-nak, de ö nem akart más gyerekekkel játszani. Ö is ott akart lenni, ahol a felnöttek, látni, hogy ök mit csinálnak, és tanulni tölük.
De egy nap, miután sok panaszt hallott a fazekasoktól, az öröktöl, a kereskedöktöl és a katonáktól a faluban, Mon'aa anyja megtiltotta neki, hogy zavarja a felnötteket... és ehelyett más gyerekekkel kellett játszania, vagy egyhelyben maradni, rajzolni vagy agyagozni. De Mon'aa mindig is kíváncsi volt, és most, hogy többé nem lehetett a felnöttek Alatien-ek között... úgy döntött, hogy felfedezi a Jin'jei falun kívüli erdöt. Sokszor megtiltották neki, hogy oda menjen, mert veszélyes hely lehet, de Mon'aa kíváncsi volt.
Persze, nem tervezte, hogy nagyon mélyre megy majd az erdöbe, de amikor megpillantott egy fehér Bolyosfarkút elugrani a magas füben, Mon'aa kíváncsibb lett, mint valaha, és üldözöbe vette. A Bolyhosfarkú befutott az erdöbe, és Mon'aa vakon követte, amerre csak az rohant, és egyedül az érdekelte, hogy elfogja a Bolyhosfarkút, hogy állatkájaként megtarthassa azt. De akkor, rövid idö elteltével, a Bolyhosfarkú eltünt egy földbeli lyukban, magára hagyva Mon'aa-t egy tisztáson, valahol, az erdö mélyén.
Kimerült volt a Bolyhosfarkú utáni rohanástól, és ahogy körülnézett, a tisztáson lévö ismeretlen fákra pillantott, rájött, hogy nem is figyelt nagyon, merre rohan. A bátorsága már nem elöször sodorta bajba, de ez most komoly volt. Mon'aa túl fiatal volt a repüléshez, és csak kicsi irányérzékkel rendelkezett. És a Bolyhosfarkú üldözésével megszédült, elfáradt.
Egyre sötétebb lett, és Mon'aa egyedül volt egy mély, veszélyes erdöben. Túl álmos és ijedt volt ahhoz, hogy bárhová is menjen, így Mon'aa szárnyaiba burkolózott egy fa levelei alatt... és sírni kezdett.
Nemsokára, nagyon sötét lett, és valahol, nem túl messze, farkasok kezdtek el üvölteni a Holdra. Mon'aa nagyon megijedt és halálra rémült, de egy idö után a fáradtság eröt vett rajta... és elaludt.
Akkor ébredt fel, amikor valahonnan, messzi fentröl a nevét szólították. Felnézve a csillagos égre, Mon'aa az öt Mesélö szellemét látta, kíváncsian rátekintve.
"Hagytad, hogy a bátorságod tévútra vezessen," - mondta az egyik.
"Elvesztél, és megérdemelted, hogy elveszett légy," - mondta a másik.
"Szegény kislány," - mondta a harmadik.
"Mi majd hazasegítünk," - mondta a negyedik.
"De ne feledd," - mondta az ötödik lélek, - "visszavezetünk a faludba, az édesanyádhoz, de csak ha megígérsz nekünk egy dolgot."
"Megígérem," - mondta Mon'aa. - "Bármi is legyen, megígérem, hogy megteszem."
"Nagyon jó," - mondta az elsö lélek, - "ezen éjszaka történetét a sajátodévá teszed, és a Csillagok meséjének fogod nevezni."
"Ez egy olyan mese lesz, ami a bátrakat óvatosságra figyelmezteti," - folytatta a harmadik lélek - , "és nem hagyja, hogy a bátorságuk kifogjon rajtuk." "És," - mondta a második lélek - , hogy emlékezzenek az Alatien-ek arra, hogy a Mesélöik lelkei figyel és segít rajtuk, amikor a leginkább szükség van rájuk."
És így az öt Mesélö szelleme átvezette Mon'aa-t az erdön, és hajnalra már otthon volt.
És Mon'aa elmondta a Meséjét, a Csillagok meséjét, mindenkinek a faluban, így mindenki emlékezetébe véshette, hogy a bátrosággal óvatosan kell bánni, és hogy a Mesélök szellemei mindig figyelnek.
Ez volt a mesém, a Csillagok meséje, és a saját szavaimmal adtam elö, ahogy a tanítóm is tette."
[Tudom, és-sel nem kezdünk mondatot, de az angol eredeti és a gyermeki beszéd szükségessé tette. Se'ena mesélt, egy kislány Alatien.]