Shadows of Amn - A saga folytatódik...
  • Calver
    #2385
    ToEE-ben ezerszer jobb, igen. először is ToEE-ben körökre osztott harc van. van szerepe a sebességnek, pl egy barbár 40 lábat kocog körönként bőrpáncélban, míg a kőkemény harcos a konzervdobozban feleennyit - szóval elég nagy hangsúlya van a mobilitásnak. a fegyverek között nem csak annyi a különbség, hogy milyen "kockával" dobod a sebzést, hanem pl egy 3 méteres piszkavassal 3 méterről is csapkodod az ennek nem feltétlenül örülő ellenfelet (vad példa: próbálj meg egy glaive-el felszerelt attack of opportunity-ra kitápolt barbár/tolvaj mellett elfutni. vagy akár csak ereszteni egyet. roppantul szórakoztató az eredmény ) na meg láttad pontosan hogy Mr. Tűzgolyó hova fog becsapódni és milyen körben takarítani, dettó minden más varázslatnál - ami NWN 2-ben is megvan, azt leszámítva hogy a pocsék kamerakezelés miatt pl egy folyosóról nem tudsz értelmesen belőni egy szobába. az olyan apróságokat már meg sem említem, hogy ha valakit pl elaltatsz, akkor nem muszáj úgy továbbpofozni mint egy retardált, hanem repülhet a kegyelemdöfés. szóval ToEE annak a bemutatása, hogy miként lehet a D&D 3e-ből egy remek taktikai crpg-t összehozni, én spec imádom ja, és pofátlanul nehéz is emlékeim szerint hozzá, nehézségi szintet meg nem lehet állítani. szóval a kétlábú bele van kényszerítve hogy gondolkodjon és taktikázzon.

    IWD2 sem rossz, de ott - sőt, szvsz az összes Infinity engine-es játék alatt - szerintem a harc taktikai része halott. legalábbis kaotikus. pl IWD2-ben szerintem a legjobb csapat egy sorcererből és egy monk(1)/paladin(1)/clericből állt, mindketten drow-ok, cleric futott előre egyekben lévő mágiaellenállással, sorcerer meg lőtt alá nehéztüzérségként... nem túl taktikus azt kell mondjam persze félreértés ne essék, ettől függetlenül szórakoztató játék volt