• MaSzKa
    #68143
    A hockenheimi paddockban Nick Heidfeld, a BMW-Sauber versenyzője újságírók kérdésére elmondta, a tegnapi pocsék időmérő-eredmény nem amiatt született, mert visszatértek az abroncsok felmelegítésével kapcsolatos problémák, hanem mert egész egyszerűen hibázott mért körében.

    A német pilóta a tizenkettedik rajtkockából lesz kénytelen nekivágni a délutáni Német Nagydíjnak, miután nem jutott be a kvalifikáció harmadik, egyben utolsó etapjába.

    Heidfeld elmondta, egy hibának köszönheti azt, hogy hátrébbról rajtol.

    „Azért volt, mert elb*sztam!" - mondta Heidfeld.

    „Azt gondolom, egész hétvégén jó volt a tempónk a szabadedzéseken, ha megnézed, még a Q1 is rendben volt. A Q2-ben nem tudtam jó kört futni, blokkoltam a kerekeket a 6-os kanyar előtt. Ez volt a gond ott."

    „Nyilvánvalóan ez kiábrándító, de jobb a helyzet, mint pár versennyel ezelőtt, amikor nem volt semmi ötletem és semmi nem működött kint. Most tudom, hogy a tempó jó lett volna. Természetesen csalódást okoz, ha hibázik az ember, de remélem, hogy ez csak egy kis visszaesés. Mindig mindig úgy vélem, hogy jó úton vagyunk."

    A német versenyző ezzel együtt tagadta, hogy a hazai közönség előtt való versenyzés extra nyomásként kihat a vezetésére.

    „Nem, nem gondolok erre a pályán."

    Fotó: Száva-Nagy Zsolt