• BaliBoy
    #56284
    Tájékozódj már pls mielőtt hülyeségeket írsz! Még 24 órája sincs, hogy linkeltem Coughlan nyilatkozatát. Sőt, félkövérrel volt szedve a rész!
    [URL=http://www.sg.hu/listazas_msg.php3?id=962870403&no=55953]#55953[/URL]

    [i]"Stepney március 1-én vette fel velem a kapcsolatot, öt év után először. Felhívott, és közölte velem, hogy elégedetlen a pályafutásával. De március közepéig semmiféle technikai információt nem osztott meg velem." – jelentette ki a menesztett mérnök, aki elárulta, hogy elsőként olyan vázlatokat kapott, amelyek az F2007-es illegális elemeit tartalmazták.


    Az információ elektronikus levél útján került a McLarenhez, amely a csapaton belül, majd az FIA felé is továbbításra került. Ennek következtében a Nemzetközi Automobil Szövetség módosított a szabályokon (a padlólemezeket szigorúbb tesztelésnek vetették alá).[/í]