• lac coo
    #54023
    Fernando Alonso az időmérő után arra panaszkodott, hogy Lewis Hamilton a csapat utasítása ellenére sem engedte el a harmadik etapban, emiatt nem tudott egy extra kört futni, ami üzemanyag pótlás miatt fontos lett volna.

    Hamilton viszont úgy véli, hogy Alonso "lemaradt. Ha követett volna, lett volna ideje arra plusz körre."

    Az újonc versenyző elismerte, hogy a csapat arra kérte engedje maga elé Alonsot, ahogyan azt is, hogy nem engedelmeskedett, és a boxutca kijáratánál Alonso elé sorakozott fel. "Nem akartam kockáztatni, hogy Kimi is elém kerüljön, mert az valóban egy plusz kört jelentett volna."

    Brit sajtóértesülések szerint az edzés után komoly vita alakult ki Dennis és Hamilton között, mire a csapatfőnök azt mondta védencének "így nem beszélsz velem!"

    "Ez volt az első alkalom, hogy ellenkeztem, pedig már többször is megkértek arra, hogy engedjem el." - jegyezte meg Hamilton.


    Miért van megint olyan érzésem, hogy megint menekülnének apilóták a McLarentől ??Szokás szerint...