• Zóanagyvarázsló
    #53145
    Annyiban korrigálnék, hogy a daruk tiltása konkrétan arra az esetre vonatkozik, hogy a pályáról kitegyék a versenyző kocsiját a feladás előtt. Ebből mondjuk az is következik, hogy a szabályalkotó nem számolt a igénybevételére a versenyzők visszahelyezéséhez, más funciót szánt nekik, másrészt egy másik szabálypont szerint a versenyzőn kívül csak a hivatalos személyzet érhet hozzá a kocsihoz, meglátásom szerint ebből nagyon nehéz lenne lenne levezetni a darut, a szabályalkotó szándéka pedig láthatóan nem az volt. Talán majd pontosítanak ezen is.