• Istencsászár
    #49822
    Prodrive: McLaren vagy Ferrari?

    A Nemzetközi Automobil Szövetség 2006-ban elfogadta a Prodrive nevezését a 2008-as esztendőre, a csapat a tervek szerint David Richards irányításával rajtol majd a Formula-1-ben. Az elkövetkezendő esztendőben engedélyezett lesz a kasztnik adás-vétele, ám ez önmagában még nem garantálja az indulást.

    A BMW-Sauber istálló nemet mondott az együttműködésre, és egyelőre a McLaren-Mercedesszel sem sikerült szerződést kötni.

    "A Prodrive egy céltudatos vállalkozás, de az együttműködés nem jelenthet anyagi kockázatot. Egyelőre nem kötöttünk semmiféle szerződést, és ha július közepéig nem kapunk semmiféle hivatalos dokumentációt, akkor nagy valószínűséggel nem fogunk részt venni ebben a projektben." - jelentette ki a McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis.

    Egyes sajtóértesülések szerint Richards fontolóra vette, hogy eladja a tizenkettedik csapat indulási jogait. Ezzel összefüggésben felmerült Nicolas Todt neve, és a Ferrari partnerkapcsolat lehetősége is.

    Érdekes lenne... Toro Rosso Ferrari, Spyker Ferrari, Pro Drive Ferrari:)) vagy az első kettő megy a levesbe, de 6 Ferrari:))