• G_ArchAngel #48864
    Kirúghatják Ralf Schumachert?

    A Bild információi szerint az idén eddig meglehetősen gyengén teljesítő Ralf Schumacher ultimátumot kapott a Toyotától: amennyiben nem szedi össze magát a július 1-jén esedékes Francia Nagydíjon már más versenyző fog a helyén ülni.

    Pedig Ralf nem kezdte rosszul az évet, hiszen Melbourne-ben még a 9. helyen kvalifikálta közvetlenül csapattársa, Jarno Trulli mögött és a versenyen 8. helyével 1 pontot is szerzett (míg Trulli 9. volt). Ezután a német versenyző óriási formahanyatlást mutatott: Malajziában 15. hely (Trulli 7.), Bahreinben 12. hely (Trulli ismét 7.), Spanyolországban kiesett miután csak a 17. helyre kvalifikálta magát szemben Trulli 6. helyével, Monacóban 16. lett egy szintén gyenge időmérő edzés után.

    A német bulvárlap szerint a Toyota most azt várja Ralftól - aki a mezőny egyik legdrágább versenyzője (nála csak Fernando Alonso és Kimi Räikkönen keres többet) -, hogy Kanadában és az Egyesült Államokban legalább Trulli szintjén versenyezzen, ellenkező esetben még szerződése év végi lejárta előtt megkaphatja az útilaput.

    „Figyeljük a pilótapiacot, hiszen ez a dolgunk." - idézi a csapat elnökét, John Howettet a Bild, akivel Monacóban állítólag össze is különbözött a versenyző: a rossz teljesítményért Ralf az autót okolta, Howett Ralfot. A csapat nemcsak jobb eredményeket, de nagyobb elszántságot és akaraterőt kíván a versenyzőtől.

    Ralf menedzsere, Hans Mahr is elismeri: „Nem mehet így tovább. A Toyota számára sem és Ralf számára különösen nem."

    Niki Lauda szerint az ifjabbik Schumachernek vigyáznia kell: „Ralf egy lefelé irányuló spirálba került. A teljesítménye jelenleg kritikán aluli. Minél gyorsabban össze kell magát szednie, mert lassan veszélyessé válik a helyzete."

    Mindezek ellenére Ralf menedzsere bizakodó: „A szezon végéig szerződésünk van. És nagyon reméljük, hogy a Toyota - mind eddig mindig - betartja a szavát."