• Istencsászár
    #38914
    A Prodrive lehet a McLaren B csapata


    A brit Autosport magazin értesülése szerint David Richards megkezdte a tárgyalásokat a McLaren istállóval egy esetleges karosszéria- és motorszerződés reményében. A Prodrive elnöke azok után döntött a McLaren felkeresése mellett, hogy nagy riválisa, a Direxiv a hét elején bejelentette, jegeli F1-es projectjét, és lemond arról, hogy már a jövő évben bemutatkozzon a királykategóriában.

    A Direxiv egyébként szintén abban bízott, hogy a McLaren segítségével már a 2007-es idényben berobbanhat a Forma-1-be, ám miután a felek nem tudtak egyről a kettőre jutni, lemondtak tervükről, és egy időre zárolták F1-es projectjüket.

    A 2008-ban debütáló Prodrive istálló vezetője úgy gondolja, hogy sokkal jobban tudnának érvényesülni egy gyári csapattal a hátuk mögött, mintha egymagukra lennének utalva. A hír egy kissé meglepő, hiszen már-már biztosnak tűnt, hogy a Cosworth szállítja majd a motorokat a Prodrive-nak.

    "Az a célom a Prodrive istállóval, hogy friss ötleteket, és új gondolatokat vigyek a Forma-1-be" - mondta Richards. "Megvan a lehetőségünk arra, hogy más úton járva, más szellemben építsük fel a csapat struktúráját, mint ahogy az a Forma-1-ben szokás."

    Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Richards jelen volt a hétvégén megrendezett Francia Nagydíjon, ahol megkezdte a szakemberek toborzását.