• Istencsászár
    #30759
    A Williams Cosworth alakulatának német színekben induló versenyzője, Nico Rosberg végzett az élen a spanyolországi Valenciában, ahol hétfőn megkezdődött a felkészülési időszak utolsó tesztprogramja.

    A Williams versenyzője a csapat vadonatúj váltóművén dolgozott, mellyel reményeik szerint meg is kezdhetik majd az idei évet. Nico mögött két tizeddel lemaradva a McLaren tesztpilótája, Pedro de la Rosa végzett.

    A spanyol versenyző a Mercedes-Benz legújabb fejlesztésű V8-as erőforrását tesztelte, miközben 146 kört teljesített, mellyel a nap legaktívabb versenyzője volt. A holnapi nap Kimi Raikkönen veszi majd át de la Rosa helyét, és folytatja tovább az új autó felkészítését.

    „Ez a legújabb specifikációjú motor, mellyel megkezdjük majd a Bahreini Nagydíjat” – mondta a tesztpilóta. „A motor egyre jobb. Nem azt mondom, hogy tökéletes, azonban jó irányba haladunk, így boldog vagyok. Viszont jobban örültem volna, ha már ma két teljes versenytávot teljesíteni tudtam volna.”

    Mark Webber a másik FW28-assal a harmadik helyen végzett, azonban a nap folyamán kétszeres is megállt alatta versenyautója.

    Heikki Kovalainen mindössze csak 54 kör abszolvált a spanyol ringen, hiszen az ő autójával is problémák adódtak. A Renault tesztpilótája végül a negyedik pozícióban landolt. A lista végén, az ötödik helyen a McLaren másik tesztpilótája, Gary Paffett végzett, aki az egyik MP4/20-as modellel dolgozott.

    A brit versenyző miatt is előkerült egyszer a piros zászló, mikor a délután folyamán megállt a pályán, ugyanis kifogyott autójából az üzemanyag.

    Valenciában 2006.02.27.

    1. Rosberg Williams-Cosworth (B) 1:11.030 85
    2. de la Rosa McLaren-Mercedes (M) 1:11.238 146
    3. Webber Williams-Cosworth (B) 1:11.327 67
    4. Kovalainen Renault (M) 1:11.450 54
    5. Paffett McLaren-Mercedes (M) 1:13.055 71