Az idei világbajnokság második helyezettjéről már sokan sokfélét beszéltek, de a 2006-os évad minden bizonnyal valóban döntő idény lesz a finn versenyző karrierje szempontjából. Kimi nem sokáig éri be a második helyekkel, és amennyiben a McLarennel nem lát esélyt a bajnokág megnyerésére, távozik jelenlegi munkaadójától. Erre enged következtetni az is, hogy az angol The Mirror című lap szerint a húsz esztendős Lewis Hamilton már 2007-ben versenyzői állást kaphat örökös pártfogóitól, Ron Dennistől és a Mercedestől.
Hamilton, miután idén bajnoki címet szerzett az Európai F3 sorozatban, jövőre a GP2-ben szerezhet még több tapasztalatot, amely bajnokságnak újonc létére máris ő a favoritja. Ezenkívül a McLaren számos tesztlehetőséget is biztosít majd csapatában a tehetséges fiatalembernek.
Eddig az a hír járta, hogy az angolok kiválósága a McLaren B alakulatánál kap majd helyet, de Raikkönen távozása esetén megnyílik az út Hamilton előtt.