• G_ArchAngel #18132
    A McLaren csapat versenyzője, Juan Pablo Montoya valószínűleg kénytelen lesz kihagyni a következő nagydíjat, miután az edzője ellen vívott teniszversenyen vállsérülést szenvedett.
    2005.03.28 09:18 f1hirek.hu



    A kolumbiai egy esést követően, a bal vállán sérült meg. A csapat megerősítette, hogy egy repedés keletkezett a csonton, de a sérülés nem komoly.

    Bár a végső döntés még nem született meg Montoya szerepléséről, megbízható források szerint az orvosok azt ajánlották a pilótának, hogy három hétig pihentesse a vállát, nehogy súlyosbodjon a sérülése. Ez azt jelentené, hogy a soron következő versenyt ki kellene hagynia, de az április 24-i San Marino-i Nagydíjra már visszatérhet a pilótaülésbe.

    "Csütörtökön hozzuk meg a végső döntést." - mondta a csapat szóvivője. A versenyző a napokban orvosi kivizsgálásokon vesz részt, és ha elég fitt, akkor ott lehet a versenyen. Azonban, ha ki kell hagynia a hétvégi futamot, helyére a csapat harmadik pilótája, Alexander Wurz ülhet az autóba.

    Azért a baleset jó hírt is hozott a kolumbiainak, hiszen ha kihagyja a futamot, az garantálja, hogy nem marad le első gyermeke születéséről, kinek érkezését a következő hetekre várják.

    Mivel a McLaren három autóval vehet részt a hétvégi versenyeken, és tesztpilótájuk, Pedro de la Rosa helye biztosítva van a pénteki tesztnapon, nyilvánvalóan Wurz neve merült fel Montoya esetleges helyetteseként. Igen ám, de az osztrák pilótának már korábban gondjai voltak az új McLaren méreteivel.

    Alex ugyanis már a tesztek során kijelentette, nem érzi kényelmesen magát az MP4/20-as kódszámmal ellátott versenygépben, melynek pilótafülkéje elődjéhez képest is szűkebbre sikerült a helymegtakarítás céljából.

    Egyes források szerint Montoya sérülése után a szerelők és a mérnökök elkezdték újratervezni és átalakítani a pilótafülkét, hogy az osztrák versenyző esetleges érkezésekor ne legyen probléma a méretekkel.




    Akkor majd vezet a Kurnyikova...:D